Megható képeken örökítette meg saját vajúdását és szülését a fotós anyuka

Lisa Robinson-Ward esküvői fotós, aki amint megtudta tavaly, hogy terhes, már el is döntötte, hogy a saját szülését ő maga fogja végigfotózni.


Az esküvői fotós, Lisa-Robinson-Ward már akkor tudta, hogy megörökíti saját szülését, mikor kiderült, hogy várandós.

2

A fiatal nőnek mindehhez elképesztő bátorsága és kitartása volt, hiszen a vajúdások között nem egyszerű dolog fényképezni a fájdalomtól. Lisa mégis megtette és utólag elmondva, varázslatos pillanat volt számára, mikor megszületett a kislánya.

3

4

5

Lisának és férjének már van egy 9 éves kisfia és azóta szerettek volna kistestvért, de kétszer elvetélt.  Ez annyira megviselte, hogy azt hitte, hogy már nem lehet gyereke. Amikor feladták, akkor fogant meg a kislányuk.

6

7

8

Lisa elképesztően boldog volt, és már akkor tudta, hogy végigfotózza a szülését, mert akkor majd jobban tud koncentrálni és kevésbé figyel a fájdalomra.

Utólag elárulta, hogy nem volt biztos abban sem, hogy egyáltalán tudja-e majd tartani a gépet a fájások közben.

10

11

Így mesélte el  szülési élményeit:

„Már egy hete voltak összehúzódásaim, aztán az egyik nap hajnalban elment a magzatvizem. Megfogtam a táskámat, fényképezőgépemet és már száguldottunk is a kórház felé. Amikor odaértünk, addigra minden fájástól teljes testemben reszkettem. Volt egy pillanat, amikor azt éreztem, hogy képtelen leszek tartani a fényképezőgépet. A fájások között tudtam csinálni fotókat arról, mi zajlik körülöttem. Kaptam epidurális érzéstelenítést, amitől sokkal könnyebbé vált a folyamat. Szerencsés voltam, mert csupán 4 órán át vajúdtam, és a férjem végig támogatott mindenben. Már jó előre megkérdeztem az orvost, hogy fotózhatok-e szülés közben, amitől kicsit meglepődött és le is nyűgöztem vele, azt hiszem.

12

Még kitolás közben is fotóztam. Fogalmam sem volt, hogy mit és hova fókuszálok a géppel, de szorgalmasan kattintgattam, segített a koncentrálásban. Visszanézve a fotókat, pontosan emlékszem, milyen érzések keringtek bennem a szülés közben, és ez csodálatos, hogy ennyire jól fel tudom idézni a pillanatot, amikor a kislányom megszületett. Az utolsó képet az anyukám készítette, amikor a kezembe vettem először a babámat. Különleges élmény volt így szülni.”

13

A képeket már nagyon sokan látták és gratuláltak Lisának a bátorságához és a gyönyörű kislányához.

14

Forrás: nlcafe.hu

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com