Megölte és megcsonkította a kisfiát, amiért bepisilt

Kegyetlenül végzett a 9 éves gyerekkel a begőzölt apa, aki szerint a feleségét terheli a felelősség.Tang MinghuaGyilkosság gyanújával tartóztatta le a kínai hatóság a 39 éves Tang Minghuat, aki ellen az a vád, hogy egy machetével elvágta a 9 éves kisfia torkát, majd levágta a nemi szervét, amiért újra az ágyba vizelt.

A rendőrség jelentéséből az is kiderült, hogy Tang Minghua azért borult ki, mert a felesége fogta a lányukat, és elhagyta őt azért, hogy egy másik férfival éljen. Az asszony ráadásul hozzávágta a férfi fejéhez, hogy nem dolgozik, és egész nap csak iszik.

Tang Minghua egyedül maradt a 9 éves kisfiúval. A Kao nevű gyermek nem tudta elviselni az anyukája hiányát, és többször az ágyba vizelt, ami miatt az apja őrült haragra gerjedt. A végzetes nap előtt az apa többször vécére küldte a kisfiút lefekvés előtt, de Kao azt mondta, hogy nem kell kimennie, majd nem sokkal később újra nedves volt az ágy.

Tang Minghua ekkor megint elküldte a gyereket, de ő annyira ideges volt, hogy nem tudott könnyíteni magán. Az apa ekkor ragadta meg a machetét, amivel már korábban is hadonászott, és elvágta a fia nyakát, majd levágta a holttest nemi szervét.

A gyilkosság után Tang Minghua lefeküdt aludni. Mivel azonban a mészárlás az udvaron történt, ezért a szomszédok hamarosan felfedezték Kao vérben úszó holttestét, és értesítették a rendőrséget, akik letartóztatták a férfit, aki eközben is a nejét hibáztatta a gyilkosságért.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Rejtélyek, amelyekre már létezik tudományos magyarázat.

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Kerti növények, amelyek veszélyesek, de akár halálosak is lehetnek a kedvencedre nézve.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

http://ujhazak.com