Megrázó! Betört a feje az egynapos újszülöttnek, akit elejtett a nővér

Sajnálatos baleset történt egy egynapos újszülöttel, aki súlyos sérüléseket szenvedett, mikor a nővér elejtette.


A nő egy másodpercre elbóbiskolt, mikor a babát etette és a pici ekkor csúszott ki a kezéből.

A nővér már több mint 30 éve dolgozik a pennsylvaniai Uniontown kórházban és egy tapasztalt szakembernek számít. A babának az esés következtében betört a feje, kisebb vérzés keletkezett az agyában, de várhatóan felépül majd a sérüléseiből. Az ügyben már a rendőrség is vizsgálódik. – írja az AP hírügynökség.

d6f76690c9291888283f195f769305bf

A nővér állítása szerint fáradtság miatt egy pillanatra elbóbiskolt és ekkor ejtette ki a kisfiút a kezéből.

 „A babát azonnal ellátták, emellett egy sor tesztet végeztek rajta, hogy kizárják a tartós károsodás lehetőségét" –közölte a a kórház szóvivője, Josh Krysak. Emellett azt is megerősítette, hogy a kórház vezetősége teljes mértékben a nővér mellett áll. Sajnálatát fejezte az érintett családnak, hogy életük legszebb pillanatát mindez elrontotta.

Az újszülött anyja is nyilatkozott a történtek után. Jacqueline Hung elmondta, hogy kis híján sokkot kapott, mikor megtudta, hogy a baba balesetet szenvedett.

ujszulott(650x433)

„Az anyát tájékoztatták arról, hogy az ügyeletes nővér épp etette gyermekét, és egy pillanatra elbóbiskolt, mikor a baleset történt." – mondta a szóvivő.

A balesetet okozó nővér azóta is dolgozhat, nem függesztették fel az állásából, de belső vizsgálat indult ellene.

A szóvivő szerint még nem tudni, hogy a hosszú műszakok és a felhalmozott munkaórák miatt történhetett-e a sajnálatos eset. Ha kiderül, hogy igen, akkor a kórház lépéseket tesz, hogy változtasson ezen.



Forrás: hír24

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com