Megrázó! Esélyt sem akartak adni az orvosok a 24. hétre született babának

Egy 24. hétre született baba nagy valószínűséggel már nem lenne életben, ha a szülei nem döntenek másik kórház mellett az utolsó percben.


Az első kórház szabályzata miatt esélyt sem akart adni a babának, azért mert 24. hétre született.

 „A kisujjukat sem mozdították értünk. Egyértelmű volt, hogy arra készülnek, a lányunkat egy dobozban adják majd át nekünk. Nem akarták megmenteni őt" – közölte a 33 éves apa felháborodva a Mirror c. lapnak.

A férfi, aki a neve elhallgatását kérte, a napokban hivatalosan is panaszt tett az essexi Southend Kórház ellen, ahol elképesztő módon bántak vele és a születendő gyereküket váró feleségével.

ujszulott(650x433)

Lily még meg se született, amikor az egyik ápoló egy formanyomtatványt nyomott a kezembe, amiben arról kellett volna nyilatkoznom, hogy nem akarom, hogy az orvosok újraélesszék a gyerekemet. Ahelyett, hogy tájékoztatott volna, erre miért van szükség, leteremtett, hogy ne akadékoskodjak, hanem írjam alá" – panaszolta az apa.

A férfi szerint a feleségénél a terhesség 24. hetében április elsején elfolyt a magzatvíz. „Azonnal a legközelebbi kórházba mentünk, ahol egyáltalán nem úgy kezeltek minket, ahogy kellett volna. Miután a kezünkbe nyomták a „Nem újraélesztendő" – nyilatkozatot, döntöttünk: nem várjuk meg, míg ezek az orvosok megölik a lányunkat, és inkább továbbállunk." –mesélte tovább.

PAYBaby

A kisbaba végül 3 nap múlva egy másik kórházban az essexi Homertonban született meg.  „Az ottani orvosok mindent megtettek, hogy megmentsék Lily életét. Egy percig nem kételkedtünk abban, hogy a legjobb szándék vezérli őket" – mesélte az apa, aki azt is elmondta, hogy a feleségénél, akinek már van két idősebb gyereke egy betegség miatt indult be hamarabb a szülés.

Southend-Hospital

A nagy port kavart ügyben a Southend Kórház igazgatóhelyettese, Denise Townsend is nyilatkozott.

Elmondta, hogy komolyan veszik az apa panaszát és kivizsgálják a történteket.

Szerinte a probléma amiatt volt, hogy sok orvos csak a terhesség 24. hete után született babákat tartják életképeseknek.

Forrás: hír24

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com