Szüleik akarata ellenére lekapcsolták a gyógyíthatatlan beteg ikreket az gépekről

Egy gyógyíthatatlan beteg ikerpárt már csak a gépek tartották életben, a szülők még bíróságra is mentek, hogy tovább élhessenek a babák.


Az orvosok viszont azzal érveltek, hogy mindennap egy újabb kínzás a progresszív neurológiai rendellenességgel született kisfiúknak. A bíróság végül a szülők akarata ellenére lekapcsoltatta a 14 hónapos ikreket a gépekről.

A bonyolult ügyben a brit bíróság nem a szülőknek, hanem az orvosoknak adott igazat, akik többször kijelentették, hogy minden nap a gépekre kötve emberi lényhez méltatlan kínzásnak felel meg. – írja a Manchester Evening News.

Az ikrek progresszív neurológiai rendellenességgel születtek meg és állapotuk utána is csak romlott. Az orvosok közölték a szülőkkel, hogy a két kisfiú gyógyíthatatlan és eljön az idő, hogy el kell őket engedniük. A szülők ezt egyszerűen nem tudták elfogadni.

mwDec13bb_01810069698_7166405

A babák januártól feküdtek a Royal Manchester Gyerekkórházban és az állapotuk folyamatosan romlott. Az orvosok néhány hete azt javasolták a szülőknek, hogy engedjék el a kisfiúkat, de ők továbbra is azt kérték, hogy maradjanak a gépeken a babák. Azt kérték, hogy addig a pillanatig ne kapcsolják le őket, míg egyértelmű lesz, hogy megszűnt az agyműködésük.

Az apa a bírósági tárgyaláson azt mondta, hogy a kisfiúk mind a ketten mosolygással reagáltak arra, ha megcsiklandozták a lábukat.

Az orvosok erre úgy reagáltak, hogy ők sosem tapasztaltak hasonlót, de ez sem jelenti, hogy az ikrek állapota javult volna.

mwDec13bb_01810069698_7166405

A bíró végül azt a határozatot hozta, hogy engedi az orvosoknak, hogy lekapcsolják a fiúkat a gépekről. Indoklása szerint nem áll az ikrek érdekében, hogy továbbra is gépekre kötve éljenek.

“Nekem úgy tűnik, hogy abból, hogy mesterségesen meghosszabbítjuk az életüket, egyikük se profitál. Nem javulnak a túlélésük, gyógyulásuk esélyei, az állapotuk fokozatosan romlani fog, így az életben tartásuk valójában öncélú meghosszabbítása a szenvedéseiknek” – közölte a bíró, ezután kijelentette, hogy engedi a 14 hónapos babák gépekről való lekapcsolását.

Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com