Megszüntették az emberöléssel gyanúsított tamási nő elleni nyomozást

A 23 éves nő 2016. február 28-án szúrta meg szóváltás, dulakodás után vele egyidős élettársát Tamásiban, a lakóházukban.

A férfi orvosi ellátás közben halt meg, a rendőrséget a mentők értesítették. Huszti Gábor tájékoztatása szerint a bizonyítékok alapján felmerült, hogy a nő a bűncselekményt jogos védelmi helyzetben követte el. Közölte: nem lehetett felkutatni olyan egyértelmű bizonyítékot, amely alátámasztotta volna a jogos védelmi helyzetet vagy a szándékos bűncselekmény elkövetését, ezért a főkapitányság bűnügyi osztálya a nyomozás megszüntetéséről határozott.

A határozat ellen a sértett hozzátartozójának jogi képviselője panasszal élt, amelyet a Tolna Megyei Főügyészség elutasított, a határozat így jogerős - tette hozzá.



MTI

Hozzászólások

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Elképesztő történetek palackpostákról.

Toxikus szülők

Toxikus szülők

Amikor a család nem áldás, hanem átok.

Férfi- női elvárások

Férfi- női elvárások

Milyen elvárások árnyékolják az egészséges párkapcsolatok kialakulását?

http://ujhazak.com