Moszkva szerint az ukrán hadsereg harcászati rakétákat vetett be polgári lakosság ellen

Petrenko úgy fogalmazott, a bizottság "megdönthetetlen bizonyítékokat szerzett és rögzített az eljárási jognak megfelelően arról, hogy az ukrán fegyveres erők Tocska U típusú, nagy tűzhatású harcászati rakétarendszereket vetettek be a fegyveres konfliktus idején a békés lakosság ellen".

Az SZK hangsúlyozza, hogy nagy tűzhatású fegyverekről van szó, amelyek esélyt sem adnak a békés lakosságnak a túlélésre, s ez sérti a nemzetközi normákat.



A testület négy települést nevezett meg, amelyek ellen - szerinte - bizonyíthatóan ilyen rakétákat vetettek be. Kijevben egyelőre nem reagáltak a moszkvai vádakra.
A Tocska U mozgatható rakétarendszereket még a szovjet időkben fejlesztették ki, és 1989-ben állították hadrendbe. A RIA Novosztyi orosz hírügynökség ismertetése szerint a Szovjetunió szétesése után az ukrán hadseregnél jelentős arzenál maradt ilyen fegyverekből.
A Tocska Ut százhúsz kilométeres hatótávolságú ballisztikus harcászati rakétákkal szerelték fel.

MTI

Hozzászólások

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Elképesztő történetek palackpostákról.

Toxikus szülők

Toxikus szülők

Amikor a család nem áldás, hanem átok.

Férfi- női elvárások

Férfi- női elvárások

Milyen elvárások árnyékolják az egészséges párkapcsolatok kialakulását?

http://ujhazak.com