Muszlim tinibanda verte össze egy 15 éves lányt, aki levette a hidzsábot – videó

A saría rendőrség tagjai azt ellenőrzik, hogy az országban élő muszlimok női tagjai viselik-e a vallás által előírt, a teljes arcot eltakaró fejkendőt, azaz a hidzsábot.

Nemrég Bécsben történt egy drámai eset, amely során egy csapat garázda bántalmazott egy 15 éves lányt.
A lány nem tiltakozott, zsebre dugott kézzel tűrte az ütéseket, akkor is, miután a vér a fejéből ömleni kezdett. A támadók az arccsontját is eltörték.

"Levette a fejkendőjét, pusztulnia kell!" – ordították a tininek a támadás előtt az önjelölt saría rendőrök.
Az eddigi nyomozás szerint az elkövetők Oroszország muszlimok lakta részéről, Csecsenföldről jöttek.
A támadás előtt hoztak nyilvánosságra egy jelentést, melyben az állt, hogy a városrészben a csecsen lakosok vallásrendőrséget működtetnek, amely folyamatosan járőrözik.

Az áldozat, Patricia Montag később azt mondta, hogy azért nem ütött vissza vagy védekezett, mert az a gyengeség jele és attól félt, hogy akkor még jobban megverik. "Ha visszaütnék, azzal csak rontanék a helyzetemen. Akkor biztos sokkal jobban összevernek. Így csak arra vártam, hogy végre abbahagyják az ütéseket"- mondta el a lány a Heute c. lapnak.


A támadók a verés után ráadásul megfenyegették a lányt, hogy ha feljelentést tesz ellenük, akkor megtalálják és még jobban elintézik. Ezért a lány nem ment el a rendőrségre, a nővére azonban igen, mikor a kórházban meglátta mennyire megverték a testvérét.


Tudomásunk van róla, hogy a fiatal muszlimok számos hasonló bűncselekményt elkövettek már Ausztria egyes részein" – közölt az ügy kapcsán a rendőrségi szóvivő.
Ausztriában nemrég három férfi ítéltek el, mert saría rendőrséget alapítottak és megvertek egy férfit, aki nem megfelelően viselkedett a lányával és a nejével.


Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Kerti növények, amelyek veszélyesek, de akár halálosak is lehetnek a kedvencedre nézve.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Elképesztő történetek palackpostákról.

http://ujhazak.com