Muszlimok bántalmazták a tanárt, aki megszidott egy diáklányt az utcán

Franciaországban az utóbbi napokban több tanár bántalmazás is történt Párizs elővárosaiban.


Minderről a Le Parisien c. lap számolt be és közölt részleteket. Egy tanfelügyelőre Molotov-koktélt dobtak, egy technikatanárnak pedig gyerek ütötte ki több fogát.

Azonban a legsúlyosabb eset az volt, amikor Párizs elővárosában a nehéz környéknek tudott Argenteuilben egy tanárt súlyosan bántalmaztak.

ecole-argenteuil_5727761

A pedagógus dél körül az utcán éppen egy kislányt szidott trágár beszéd miatt. Hirtelen azonban megállt mellettük egy autó, amelyből kiugrott két férfi.

A támadók leütötték a tanár, majd a földön fekve rugdosták és ököllel verték az arcát. Eközben végig azt üvöltötték, hogy merte szidni a lányt és még le is rasszistázták.

648x415_illustration-police-nationale

A tanár azzal védekezett, hogy azt mondta azért akarta fegyelmezni a lányt, mert ocsmány módon beszélt és ő a diákok nevelője.

A férfiak erre azt vágták a képébe, hogy "csak Allah lehet a nevelőjük, csak Allah taníthatja őket."

6220005_2d3e1728-9483-11e6-ad7a-c51421c010ee-1_1000x625

Ezután a két támadó beugrott a kocsiba és elhajtottak. A tanár feljelentést tett a rendőrségen, a kocsi tulajdonosát pedig a rendszám alapján a hatóságok elfogták.



Kiderült azonban, hogy nem ő támadt rá a tanárra. A két elkövetőt azóta is körözik, egyelőre annyit lehet tudni, hogy egyikük sem a lány apja és feltehetően nem is ismerték őt.

Az iskola tanárait és a szülőket is mélyen felháborította az eset és azóta félve engedik gyerekeiket az intézménybe.



Forrás: origo.hu

Hozzászólások

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Rejtélyek, amelyekre már létezik tudományos magyarázat.

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Kerti növények, amelyek veszélyesek, de akár halálosak is lehetnek a kedvencedre nézve.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

http://ujhazak.com