Nostradamus próféciája – Az Iszlám Állam lenne a harmadik Antikrisztus?

Az illegális bevándorlás lehet a látnok által jósolt népvándorlás.NostradamusAz elmúlt időszak eseményei alapján sokan úgy érzik, hogy valami készül a világban, és ez nagyon rossz lesz az emberek számára. Az országukból menekülni kénytelen emberek ezrével áradnak Európa felé, ahol a vezetők láthatóan nem tudnak mit kezdeni a problémával, ahogy azzal sem, hogy hogyan lehetne véget vetni az Iszlám Állam rémuralmának.

Többen arról beszélnek, hogy az illegális bevándorlás olyan, mint a népvándorlás. Erről Nostradamus jóslatait ismerőknek eszébe juthat a híres látnok egyik verse, ami a harmadik Antikrisztusról szól.

Nostradamus előre látta Napóleon csatáit, a második világháborút és csak egy betűvel tévesztette el Hitler nevét. Napóleon és Hitler volt az első két Antikrisztus, s most lehet, hogy eljött a harmadik ideje, aki a „Mabus” néven szerepel a próféciában.

isisNostradamus napjainkra vonatkozó jóslata így szól:

„Eljő a Szentlélek a szélesség 48 fokáról.
nagy népvándorlás lesz általa,
elűzi az Antikrisztus iszonyát,
ez utóbbi meg háborút indít a
Szentatya és keresztény egyház ellen.”

„A harmadik Antikrisztus nagyon hamar megsemmisül majd,
Háborúja huszonhét véres éven át fog majd tartani:
Az eretnekek mind meghalnak, a foglyokat száműzik,
Az emberi test vérétől vöröslő víz fogad mindenkit a földeken.”

A Mabus-ként említett Antikrisztus sokak szerint a Távol-Keletről, esetleg Észak-Afrikából érkezik. Ha napjainkat nézzük, akkor az Iszlám Állam jelenlegi vezetőjének a neve Abu Bakr al-Baghdadi, aki azt állítja magáról, hogy Mohamed próféta egyik törzsének leszármazottja.

1A vezető annak az iraki Szamara környéki al-Bu Badri törzsnek a tagja, amelyről a történészek is azt feltételezik, hogy Mohamedtől eredeztethető, s a Mohamed latinos megfelelője lehet Mabus.

A jóslat megvalósulásából egyelőre annyi látszik, hogy a népvándorlás elkezdődött, ami nagyon veszélyes, hiszen olyan emberek tömegei érkeznek Európába, akiknek már nincs mit veszteniük. Számukra Európa az utolsó esély arra, hogy a gyerekeik biztonságba felnőjenek.

A kereszténységet képviselő Szentatya pedig csak vallási alapon támadható a XXI. században, mert a Pápai Állam megszűnt. Akik pedig Európába áramlanak nem keresztények. Nostradamus szerint a harmadik Antikrisztus 27 évig fog fennmaradni, tehát, ha az Iszlám Államról van szó, akkor még csak a probléma elején járunk.

De, természetesen, az is lehet, hogy Nostradamus tévedett, elvégre nem minden jóslata vált valóra. 2012-ben például elmaradt a világvége.

(Forrás: vilaghalo.info)

Hozzászólások

Botrány: kutyát kínoztak egy filmforgatáson – felkavaró videó

Botrány: kutyát kínoztak egy filmforgatáson – felkavaró videó

Nagy felháborodást keltett egy videó, amelyben egy kutyával durván bántak a filmforgatáson.

Barack Hussein Obama egy veszélyes terroristának kegyelmet adott

Barack Hussein Obama egy veszélyes terroristának kegyelmet adott

Obama leköszönésében kiválasztotta az egyik legközveszélyesebb terroristát kegyelem gyanánt.

Oroszországban lefoglalhatják a gyereket rezsitartozás miatt

Oroszországban lefoglalhatják a gyereket rezsitartozás miatt

Oroszországban kiskorú gyerekeket foglaltak el a szülőktől, mert nem fizették a rezsit.

Háromszor annyi migráns jött családegyesítés miatt Németországba

Háromszor annyi migráns jött családegyesítés miatt Németországba

Németországban háromszor több migráns érkezett családegyesítés miatt az utóbbi év során.

Kínai lányok 40 ezerért bérelnek pasit az újévi fesztiválra

Kínai lányok 40 ezerért bérelnek pasit az újévi fesztiválra

Kínában egyre közeledik az újév és ilyenkor a lányoknak párjukkal kell megjelenniük.

Soros György reménysége Trump bukása

Soros György reménysége Trump bukása

Davosban a szabadkőműves szerű konferencián fejtette ki véleményét a magyarok szégyene.

A magyar határ közelében migránsok ragadozzák el a bárányokat, kecskéket!

A magyar határ közelében migránsok ragadozzák el a bárányokat, kecskéket!

A déli határvidéken a gazdák bárányait, kecskéit viszik el a migránsok a húsa miatt!

Embertelenek a körmendi táborban élő menekültek körülményei

Embertelenek a körmendi táborban élő menekültek körülményei

Az ENSZ menekültügyi főbiztossága szóvivője bírálta a körmendi táborban lévő állapotokat.

Nem viselhetnének a nők nyilvánosan burkát Ausztráliában

Nem viselhetnének a nők nyilvánosan burkát Ausztráliában

Nyugat-Ausztrália miniszterelnöke szigorítaná a burka viselését.

16 éves migráns lökött a sínekre egy nőt Hamburgban

16 éves migráns lökött a sínekre egy nőt Hamburgban

A 34 éves nőt a migráns azért lökte a sínekre, mert nem hagyta magát kirabolni.

http://ujhazak.com