Novák Katalin nyitotta meg az európai magzatvédők első fórumát Párizsban

Jean-Frédéric Poisson, a francia jobboldali Köztársaságiak egyik elnökjelölt-aspiránsa, Alberto Ruiz Gallardon volt spanyol igazságügyi miniszter és Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára nyitotta meg az európai magzatvédők első fórumát szombaton Párizsban. A nemzetközi kezdeményezés azt célozza, hogy az Európai Unió szüntesse be olyan tevékenységek finanszírozását kutatási, fejlesztéstámogatási és közegészségügyi területen, melyek emberi embrió elpusztításával járnak.novák katalinAz "Egy közülünk" (One of us) elnevezésű európai polgári kezdeményezés első fórumán, mintegy 1200 résztvevő előtt elmondott beszédét követően az államtitkár az MTI-nek elmondta: a magyar alaptörvénynek azokat a vonatkozó részeit ismertette, amelyek az emberi méltóságot és az emberi életnek a védelmét helyezik középpontba.

Elmondta, hogy az értékek védelme a kormányzati munkában is hangsúlyos szerepet kap, s kiemeltté vált a családok támogatása, valamint a családbarát gondolkodás kialakításában is előrelépések történtek.
A családi kapcsolatok erősítése mellett az oktatás és a nevelés fontosságára, s azon belül is a családok és a köznevelés szerepére is felhívta a figyelmet az államtitkár.

Ismertette a hittan- és erkölcstanoktatás, illetve a családi életre való nevelés bevezetését a nemzeti alaptantervbe, amely programok alkalmat teremtenek az iskolában a családi életre való felkészítésre. Beszédében Novák Katalin szólt a kedvező hazai statisztikai adatokról is, amelyek szerint az elmúlt öt évben harminc százalékkal nőt a házasságkötések száma, a terhesség-megszakítások száma pedig felére csökkent.

Az államtitkár arra is rámutatott, hogy Magyarország a nemzetközi egyezmények szellemében képviseli a családvédelmi értékeket.
Novák Katalin szerint nagyon fontos, hogy az Egy közülünkhez hasonló szervezetek hallatni tudják a hangjukat, a döntéshozók feladata pedig szerinte az, hogy figyeljenek ezekre a hangokra, és a döntésekben vegyék figyelembe a civil társadalom szempontjait.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a szervezet 2012 óta több mint 1,7 millió hitelesített aláírást gyűjtött össze az EU 18 tagállamából, ebből Magyarországon közel 53 ezret. A szervezők 2014 áprilisban találkoztak is az Európai Bizottsággal, majd nyilvános meghallgatást is tartottak az Európai Parlamentben.

A bizottság ugyanakkor arra a következtetésre jutott, hogy nem készít jogszabálytervezetet a magzatok védelmében indított javaslatról, miután az uniós finanszírozás jelenlegi keretei megfelelő szabályozási környezetet biztosítanak. A civil szervezet az Európai Bírósághoz fordult jogorvoslatért, de erre egyelőre nem érkezett válasz.

Novák Katalint pénteken fogadta Bertrand Fragonard, a francia családügyi tanács (Haut Conseil de la Famille) elnöke, aki ismertette azokat az intézkedéseket, amelyek elvezettek a jelenlegi kedvező francia demográfiai helyzethez.

A családpolitikával foglalkozó szakember álláspontja szerint a magyar kormány által a közelmúltban meghozott intézkedések a családi adókedvezmény, a gyed extra különböző formáinak, az otthonteremtési program, a bölcsődei ellátórendszer fejlesztésének területén feltétlenül pozitív demográfiai hatásai lesznek, a gyermekvállalási kedv és a születésszámok növekedni fognak - hangsúlyozta az államtitkár.

Az államtitkár találkozott Hélene Conway-Mouret szenátorral, a parlament felsőháza női jogok és a férfiak és nők közötti egyenlőség bizottságának alelnökével is . Elmondása szerint a francia szenátor elismerőleg szólt a bölcsődei és óvodai ingyenes étkeztetés magyarországi bevezetéséről, ami álláspontja szerint nemzetközi összehasonlításban is példaértékű.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodaszép akart lenni a temetésén a csontrákban elhunyt 20 éves lány

Csodaszép akart lenni a temetésén a csontrákban elhunyt 20 éves lány

A súlyos beteg Racine előre megtervezte, hogyan fog kinézni a temetése napján.

Bizarrul végződött az idős néni átkísérése a zebrán - videó

Bizarrul végződött az idős néni átkísérése a zebrán - videó

Észtországban nem mindennapi videó készült egy idős néni átkíséréséről a zebrán.

Orvosok hibájából halhatott meg a 2 napos újszülött a kórházban

Orvosok hibájából halhatott meg a 2 napos újszülött a kórházban

Az eddigi nyomozás alapján a babát nem vitték azonnal az intenzívre az orosházi kórház orvosai.

A cukorbetegség szövődményei- ez történik, ha nincs betartva a diéta

A cukorbetegség szövődményei- ez történik, ha nincs betartva a diéta

A diabétesznek igen súlyos szövődményei lehetnek.

Csodás átalakuláson ment át a pitbull, akit tűzoltók mentettek meg - videó

Csodás átalakuláson ment át a pitbull, akit tűzoltók mentettek meg - videó

A kutyusra az utolsó pillanatban találtak rá a lánglovagok Los Angelesben.

Légiutas-kísérő provokált balhét a repülőn egy babakocsis anyuka miatt- videó

Légiutas-kísérő provokált balhét a repülőn egy babakocsis anyuka miatt- videó

Az amerikai légitársaság gépein mostanában egymást érik a súlyos incidensek.

Terápiás szamár segített kimondani a beteg kislánynak az első szavakat

Terápiás szamár segített kimondani a beteg kislánynak az első szavakat

Amber anyukája végtelenül hálás a terápiás szamárnak, hogy csodát tett gyermekével.

Megszülte az életképtelen babát, hogy másoknak szervdonor lehessen

Megszülte az életképtelen babát, hogy másoknak szervdonor lehessen

Egy amerikai anyuka és férje életük legnehezebb pillanatában elképesztően bátor döntést hoztak.

Szélsőségesnek mondta és betiltotta a Jehova Tanúi egyházat az orosz bíróság

Szélsőségesnek mondta és betiltotta a Jehova Tanúi egyházat az orosz bíróság

Veszélyesen szélsőséges csoportnak minősítették, a vagyonukat is elkobozzák.

Betiltaná a burkát és a hosszú szakállt a kazah államfő

Betiltaná a burkát és a hosszú szakállt a kazah államfő

Ellentétes a hagyományokkal és idegenek törvényeit szolgálja.

http://ujhazak.com