Parazita ikertestvére miatt volt rosszul a nő

Nehezen értette meg a beszédet Yamini Karanam, akinek az agyában egy nem várt problémát fedeztek fel az orvosok.Yamini Karanam2Nagyon rosszul érezte magát az elmúlt időben Yamini Karanam. A 26 éves amerikai nő nem tudta megérteni, amit hallott, olvasott, és a beszélgetések közben is elveszettnek érezte magát, ha egyszerre többen beszéltek egy szobában.

A nő sejtette, hogy valami baj van vele, ezért orvoshoz fordult. A vizsgálatok eredménye azonban még Dr. Hrayr Shahiniant is meglepte, ugyanis Karanam agyában felfedezte a nő parazita ikertestvérét.

Shahinian elmondta, hogy a beteg ikertestvére nem fejlődött ki, ám már voltak csontjai, haja és fogai is. Az orvos hozzátette, hogy az ilyen jelenség nagyon ritka, ám neki már volt hasonlóval dolga.

Legutóbb 2009-ben hallhattunk hasonló történetről. Akkor Gavin Hyatt, egy 30 éves brit szerelő gyomra lyukadt ki, aminek következményeként az embrió is kiszakadt a helyéről. Amikor Karanam meghallotta, hogy a parazita ikertestvére okozza a fájdalmait, és koncentrálóképessége elvesztetését, akkor nagyon megdöbbent.

A diagnózis után megműtötték a nőt, akinek az agyából eltávolították a parazitát. Karanam jelenleg is gyógyulgat.

(Forrás: neon.hu)

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com