Rácsukódott a buszajtó a vezető nyakára

Darren Morley meg akarta nézni az elromlott ajtókat, amikor megtörtént a szerencsétlenség.driverAz 50 éves Darran Morley egy életvidám, családcentrikus ember volt, aki nagyon szeretett buszsofőrként dolgozni. A férfi 2005 óta dolgozott a munkahelyén, és álmában sem gondolta volna, hogy milyen szörnyűségben veszti majd életét.

A wigani Morley éppen utasokat szállított, amikor észrevette, hogy elromlottak az ajtók. A sofőr az út szélére húzódott a busszal, és megkért mindenkit, hogy szálljanak le. Ő lett volna az utolsó, aki elhagyja a járatot, ám az ajtó hirtelen becsapódott, és foglyul ejtette Morley nyakát.

busA férfi próbált kiszabadulni, de az ajtó úgy elzárta a nyakát, hogy se vért, se levegőt nem kapott a sofőr, aki hamarosan meghalt. Az utasok mindegyike halálra rémült, és a sokktól nem voltak képesek mentőt hívni. Az egyik jelenlévő később elmondta, hogy nem képes kiverni a fejéből a képet, ahogy az élettelen Morley feje lógott a két ajtószárny között.

A szörnyethalt sofőr ügyében, akit az párja gyászol, tovább folytatódik a nyomozás.

(Forrás: dailymail.co.uk)

Hozzászólások

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Elképesztő történetek palackpostákról.

Toxikus szülők

Toxikus szülők

Amikor a család nem áldás, hanem átok.

Férfi- női elvárások

Férfi- női elvárások

Milyen elvárások árnyékolják az egészséges párkapcsolatok kialakulását?

http://ujhazak.com