Rokonaik büszkék a párizsi terroristákra

Sami Amimour 2 társával együtt a párizsi Bataclanban 90 emberrel végzett az Eagles of Death Metal koncertjén.


„Büszke vagyok rá” – nyilatkozta két olyan nő is, aki a november 13-án történt 130 áldozatot követelő párizsi terrortámadás elkövetőinek rokonai. Egy másik nő férje gyilkosságaira büszke, van olyan is, aki arra büszke, hogy fia csak magával tudott végezni. Legalább megpróbálta!

1

„Bátorítottam, hogy vágjon bele, hajtson végre terrortámadást a francia nép ellen, melynek annyi vér tapad a kezéhez.
Míg (a franciák) támadják az iszlámot és a muszlimokat, addig bárki célponttá válhat, nemcsak a zsaruk és a zsidók, hanem mindenki.”
– írta e-mailben ismerősének Samy Amimour felesége.

A 28 éves terroristát családja titokban temette el szenteste. A terrorista még tavaly győzte meg az akkor gimnazista, most 18 éves lányt, hogy szökjön utána Szíriába. Először Rakkában, majd az iraki Moszulban éltek.

A Le Parisien lap szerint nemrég gyerekük is született.

A nő tavaly vette fel a kapcsolatot ismét korábbi ismerősével, akinek több ízben írt e-mailt. Az e-mailekben az ISIS propagandája is megjelent. Üzeneteiben az szerepelt, hogy egy olyan berendezett lakásban él, amelyért nem kell fizetni bérleti díjat és rezsit sem.

2

„Hamarosan megtudja majd Franciaország és az egész koalíció, milyen az, amikor saját területükön dúl a háború.” – utalt egyik üzenetében a terrortámadásokkal kapcsolatban!

A legfiatalabb terrorista 20 éves volt. Anyja büszkén beszélt egy belga televíziónak arról, hogy fia saját magán kívül nem tudott végezni senkivel. Ő a Bilal a Stade de France stadionnál kísérelte meg a robbantásos terroristatámadást, amelybe szerencsére csak ő halt bele.

Anyja elmondta azt is, hogy fogalma sem volt arról, hogy fia radikalizálódott. Egyszer a fia azt hazudta, hogy Marokkóba utazik nyaralni. Végül anyját Szíriából hívta fel telefonon és közölte vele, hogy csatlakozott az ISIS-hez.

Fatima Bilal elmondta, hogy a terroristák azt használták ki, hogy fia Belgiumból kiábrándult, mert folyamatos diszkrimináció érte.

Forrás: faktor.hu

Hozzászólások

Túl szexi egyenruhás képei miatt kellett felmondania az ápolónőnek

Túl szexi egyenruhás képei miatt kellett felmondania az ápolónőnek

A thaiföldi ápolónőről képek kezdtek el terjengeni a Facebookon, amelyek miatt meghurcolták.

Közellenség lett a nő, aki cetlivel hagyta a kocsiban alvó gyerekét

Közellenség lett a nő, aki cetlivel hagyta a kocsiban alvó gyerekét

Az internet népe szinte egyként ment neki az anyának, aki veszélyeztette a babáját.

3 éves kislány így bénult le a kullancs csípéstől - megrázó videó

3 éves kislány így bénult le a kullancs csípéstől - megrázó videó

A szülők vették fel, ahogy a kis Evelyn hirtelen nem tud a lábára állni.

Halálos beteg nagyijával ment a szalagavatóra a 17 éves srác

Halálos beteg nagyijával ment a szalagavatóra a 17 éves srác

A 17 éves Stephen rögtön tudta, hogy különleges személyt fog elvinni a bálba.

Muszlim nő burkáján lévő felirat akasztotta ki a brit nézőket

Muszlim nő burkáján lévő felirat akasztotta ki a brit nézőket

Manchesterben a terrortámadás után érhetően érzékenyebbek az emberek.

Kitiltotta a keresztény suli a végzős bálról a teherbe esett lányt

Kitiltotta a keresztény suli a végzős bálról a teherbe esett lányt

A szigorú keresztény iskola vezetése szerint a lány tette erkölcstelen és így büntetik.

Megtalálta az igaz szerelmet a savval leöntött indiai lány - videó

Megtalálta az igaz szerelmet a savval leöntött indiai lány - videó

Lalita azt hitte, hogy az elcsúfított arca miatt soha nem lesz férje.

Egyéves kisbabát kényszerít cigarettázásra egy férfi – döbbenetes videó

Egyéves kisbabát kényszerít cigarettázásra egy férfi – döbbenetes videó

Felháborító videó terjed az interneten, amely pillanatok alatt nagy port kavart.

Hatosikrei születtek a házaspárnak 17 év küzdelem után

Hatosikrei születtek a házaspárnak 17 év küzdelem után

Egy amerikai pár 17 évig próbálkozott gyerekvállalással és nem adták fel.

Megakadályozta a bátor nő, hogy ellopják a kocsiját – videó

Megakadályozta a bátor nő, hogy ellopják a kocsiját – videó

Döbbenetes felvétel került ki Amerikából, a tulajdonát mindenáron megvédő harcias nőről.

http://ujhazak.com