Saját élete és magzata között kellett választani a rákbeteg édesanyának

A 28 éves kétgyerekes anyukának élete legszívszorítóbb döntését kellett meghoznia. Jessica Irvine-nek választania kellett saját és szíve alatt hordott gyermeke élete között.


Jessica nagyon boldog volt, mikor kiderült, hogy harmadik gyermekét várja.

Az orvosi vizsgálaton megemlítette, hogy szokott fájni a nyaka és azt panaszolta, hogy gyulladtak a tejcsatornái, mert a második terhességénél is gond volt a szoptatással.

1

Az ultrahang után az orvos azt mondta, hogy minden rendben van.

A következő vizsgálaton azonban kiderült, hogy nagy a baj, a kismamánál mellrákot fedeztek fel és csak úgy menthetik meg, ha azonnal elkezdik a kemoterápiát.- írja a ThatsLife oldal.

Jessicának ekkor kellett szembe nézni élete legnehezebb döntésével. Tudta, hogy van már két gyereke, akiknek szükségük van rá. De ott volt a hasában növekvő új élet, aki még gyenge volt ahhoz, hogy egy agresszív kezelést túléljen.

Wedding

Közben kiderült, hogy a rák, ami megtámadta az asszony szervezetét annyira agresszív, hogy ha gyengébb kemót választ, akkor is a picinek gyerekkori rákkal kellett volna megküzdenie. Emellett sajnos nagy esély volt rá, hogy rendellenességgel jön majd a világra.

Family

Jessica - bár a szíve szakadt meg - tudta, hogy ezt nem kívánhatja születendő babájának és el kell őt engednie.

Az asszony azóta azért harcol, hogy meggyógyuljon és minél több időt lehessen két gyermekével.

2

Saját bevallása szerint soha nem fog tudni teljesen megbocsátani magának, de a magzatnak örökké hálával tartozik az életéért.

Forrás: nlcafe.hu

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com