Saját maga húsát ette meg, avagy kannibalizmus tudományosan – videó

Milyen íze van az emberhúsnak? A BBC tudományos újságírója ezt megtapasztalta, méghozzá úgy, hogy saját húsát kóstolta meg.


Greg Foot tudományos publicista nagyon kíváncsi volt arra, hogy milyen ízű lehet az emberi hús. Állítása szerint nem vetemedett kannibalizmusra, de mintát vetetett a lábából és aromaként kitenyésztette egy laboratóriumban kémiai elemzés gyanánt. Így kikerülte a törvényeket, mert az bünteti az emberhús fogyasztását, még abban az esetben is, ha saját magunkat akarnánk megkóstolni. Tenyésztés után szaglásra saját húsa olyan volt, mint a marhahús. Íze pedig a bárány és a sertés között van.

00

El is lett készítve az emberhús egyéb ember számára fogyasztásra alkalmas húsokkal keverve hamburgerpogácsának. Greg ezt meg is ette.

A BBC publicistája azt állítja, hogy az emberhús tápanyagban gazdagabb a csirke és sertéshúsnál. A kémiai elemzés alapján a sertés és a bárány közé helyezi.

4

A liberális világ színpadjáról megnézhetjük a videókat. A második videót gyengébb idegzetűek ne nézzék meg! Állítólag a brit királyi család is kóstolt már emberhúst a történelem során. Persze másét!



3



Forrás: hihetetlen, dailymail

Hozzászólások

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Rejtélyek, amelyekre már létezik tudományos magyarázat.

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Kerti növények, amelyek veszélyesek, de akár halálosak is lehetnek a kedvencedre nézve.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

http://ujhazak.com