Sokkoló - 25 kilóra fogyott a 20 éves lány!

Csúfolták, ezért fogyasztótablettát kezdett szedni Amber Girling.tab2Rettenetesen veszélyes, ha valaki az internetről rendel olyan tablettákat, amelyek valójában mérgek. Korábban többen belehaltak a világhálóról szerzett fogyasztószerek beszedésébe, ám a 20 éves Amber Girling ennek ellenére kipróbálta a szert.

Az 57 kilós lány azért döntött úgy, hogy fogynia kell, mert az osztálytársai folyamatosan csúfolták a domborulatai miatt. Amber először diétával és heti háromszori sporttal kezdte a fogyókúrát, de annak nem látta az eredményét.

tabA lány koplalni kezdett, majd heti 90 darabot bevett a fogyasztótablettából. Amber elmondta, hogy a szereket úgy reklámozzák, hogy azok elveszik az étvágyat, és felgyorsítják az anyagcserét, ám valójában olyan mérgek, amik maradandó károsodást okoznak az ember szervezetében. Ez azonban még a jobbik eset, mert könnyen halált is okozhatnak a tabletták.

tab3Szerencsére Amber megúszta a legrosszabbat, mert a lány nővére rájött, hogy a 25 kilóra fogyott húgával valami nagy baj van. Amikor az idősebb lány szembesítette Ambert a problémájával, akkor a lány orvosi segítséget kért.

Amber öt hónapot töltött kórházba, aminek eredményeként ma már 50 kilót nyom, egészséges, és nem nyúlt többé a mérgező fogyasztótablettákhoz.

Amber Girling.

(Forrás: neon.hu)

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com