Sorsszerű Facebook posztja után sokkoló dolog történt a férfival

A floridai Matthew DeRemer szilveszterkor sorsszerű bejegyzést írt a közösségi oldalára.


Az egykori tengerészgyalogos, aki megjárta az iraki háborút szívszorító sorokkal búcsúzott el az évtől. Nem tudta, hogy ezek már az utolsó mondatai lesznek.

A 31 éves férfit egy részeg autós nemsokkal később elütötte, amikor szeretett motorjával ment az úton.

matthew-2-e1451932692889

Ez volt Matthew utolsó posztja a halála előtt: Ebben összegezte mi történt vele 2015-ben. Veszteség és nyereség is érte, a családjához pedig közelebb került. Elvesztett egy szeretett személyt, de talált új barátokat. Volt, amikor órákig imádkozott, vagy másokat vezetett imádságban. A poszt végén mindezért köszönetet mondott

1nap

"Egy nap megszületünk. Egy nap meghalunk. Egy napon megváltozhatunk. Szerelembe is eshetünk egy nap alatt. Bármi megtörténhet egyetlen nap alatt" - áll a Mathew által közzétett képen.

asp_620_m1

A kép alá pedig ezt a megrázó bejegyzést írta:  „…jöjjön 2016, még sok a teendő. És nem tudom, hol végzem ma este, de tudom, hogy ott ér véget számomra a nap – ahol kell lennem”.

asp_620_m2

A bejegyzést eddig több mint 20 ezren osztották meg és azóta ezrek merítettek erőt a megrendítő posztból.

A férfi halálát okozó részeg autóst pedig azóta letartóztatták.

Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Elképesztő történetek palackpostákról.

Toxikus szülők

Toxikus szülők

Amikor a család nem áldás, hanem átok.

Férfi- női elvárások

Férfi- női elvárások

Milyen elvárások árnyékolják az egészséges párkapcsolatok kialakulását?

http://ujhazak.com