Szellemtörténetek

Ismerjünk meg néhány rémisztő históriát a nagyvilágból!Mindig akadnak újabb és újabb szellemtörténetek, amelyeket még nem hallottunk, de jól jöhetnek, ha összegyűlünk páran a tábortűz körül és megpróbáljuk a frászt hozni a barátainkra, rokonainkra.

A fekete boszorkány cellája: Írországgal kapcsolatban először a tündérek, koboldok jutnak eszünkbe, pedig itt is akadnak szellemek. Ezek közül Old Abbey rejti a legfélelmetesebb legendákat, ugyanis állítólag élve temettek el egy apácát, aki most ördögi módon kísért.

A legenda szerint a XVI. században sebesítette meg egy nyílvessző az apácát, akiről azt hitték, hogy meghalt, ezért eltemették. Az apáca segítségért kiáltozott, de a farmerek már későn hallották meg. Állítólag az apáca a „Fekete boszorkány cellája” elnevezésű helyszínen végzett sátánista szertartásokat, éjjel pedig velőtrázó sikolyai rázzák meg a hegyeket.

A halál háza: Greenwich Villagben majdnem mindenki hisz abban, hogy valami igazán borzalmas dolog él a 10. utcában. Az, hogy ez pontosan mi, senki sem tudja. Az elmúlt századokban nagyon sok szörnyűség történt a helyszínen, többek között gyilkosságok és öngyilkosságok is.

A legenda szerint Mark Twain élt az utca közelében. Többen azt is állították, hogy látták az író szellemét. Az egyik legijesztőbb incidens az volt, amikor Jan Bryant Bartell beköltözött a házba a hatvanas években. A színész és költő hetekkel később kezdett furcsa dolgokat tapasztalni.

Bartell lépteket hallott az üres házban, valamint hullaszagot érzett. Az egyik kutya folyamatosan morgott, míg a másik elpusztult. Bartell ijedtében médiumot hívott, de ezzel csak rontott a helyzeten. A médium furcsa transzba zuhant, majd arról beszélt, hogy a pincében egy fiatal lány és egy elvetett csecsemő holtteste található.

Ha ez még nem elég rémisztő, akkor tegyük hozzá, hogy 1987 novemberében Joel Steinberg kegyetlenül meggyilkolta a 6 éves lányát a falak között.

Maple HillHalott gyerekek játszótere: Alabama állam egyik legidősebb temetője Maple Hill. A sírkert nappal egész szép, de este elszabadul a pokol, mert a halott gyerekek lelkei feljönnek a felszínre, hogy játszanak. A temető mellett van egy kis játszótét, ahol este 10 óra után maguktól mozognak a hinták, a levegőt gyermekkacaj tölti be.

A jelenségre két magyarázat létezik, de az egyik ijesztőbb, mint a másik. Az első az, hogy a temetőben eltemetett gyerekek lelkei játszanak. A másik az, hogy a hatvanas években rengeteg gyereket elraboltak az államban. Páran közülük holtan került elő, de a tettest sosem kapták el.

Jeroma, Arizona: Arizona igazi szellemvárosa, amit az élők elhagytak, s most a holtak uralkodnak a területen. Régen bányászok és a családjuk élt a városban. A fiatal lányok hangokat hallottak az utcákon. Az egyik legenda szerint egy örömlány szelleme kísért itt és keresi, hogy ki gyilkolta meg.

Hampton LillibridgeHampton Lillibridge ház: Georgia államban található a félelmetes kísértetjárta ház, ami kívülről teljesen normálisnak néz ki, ám az épület történelméből kiderül, hogy a ház összes lakóját megmérgezték a szolgálók.

Az egyik legfélelmetesebb történetet Jim Williams mesélte el. A ház volt tulajdonosa arról beszélt, hogy több barátja is arra panaszkodott, hogy hangokat hallottak az emelet irányából. Ebben az időben a házat még renoválták, ezért a harmadik emelet nyitott volt. Williams egyik barátja éppen belépett a szobába, amikor egy láthatatlan erő a nyitott rész felé taszította. Szerencsére az illető meg tudta tartani magát, és nem halt szörnyet.

(Forrás: bizzarium.com)

Hozzászólások

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Elképesztő történetek palackpostákról.

Toxikus szülők

Toxikus szülők

Amikor a család nem áldás, hanem átok.

Férfi- női elvárások

Férfi- női elvárások

Milyen elvárások árnyékolják az egészséges párkapcsolatok kialakulását?

http://ujhazak.com