Szervezet Soros György és az abortusz ellen! - 18+

Az abortusz ellen már több ízben indult petíció, mert egyes civilek annak tevékenységével nem értenek egyet!


A Citizengo szervezet már júniusban is indított petíciót az Amnesty International ellen a prostitúció miatt, mert ajánlotta az ősi mesterséget, holott nem volna szabad bárkinek is megélni szexuális kizsákmányolásból!

am2

Két évvel ezelőtt a Citizengo felhívta az emberek figyelmét arra, hogy semmiféleképpen ne támogassák a magát jogvédő szervezetnek mondó Amnesty International munkáját. Ugyanis az Amnesty eltörölné az emberiség legalapvetőbb jogát, magát az élethez való jogot még a meg nem született, de élő gyermekek számára.

Soros György 2016. augusztusi dokumentumainak felbukkanásának hatására még inkább folytatódik az aláírásgyűjtés, hiszen az Amnesty International még inkább megérett arra, hogy jogvédőnek nevezze magát.

Ugyanis az Amnesty megjelent, sorban állva a Soros György által pénzelt szervezetek között.

A kiszivárogtatott dokumentumokból az is kiderült, hogy Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa (Open Society Foundations) meg kívánja dönteni a keresztény nemzetállamokban kialakított életvédő irányultságú szabályozásokat.

Az alapítvány célja a 3 éves terv, amelyet elsőként Írországban állították fel, ahol az abortuszt legalizálták, méghozzá olyan szervezetek bevonásával, mint az Amnesty International!

amnestyintl.logo_.2

Ezt követően sorra kerülhet több európai ország is!

„Ha Írországban, amely az egyik legszigorúbb abortusztörvénnyel rendelkezik a világon, sikerül véghezvinni a tervünket, azzal nagy nyomást gyakorolhatnánk más erősen katolikus országokra, például Lengyelországra, és bebizonyíthatnánk, hogy a változás lehetséges még a legkonzervatívabb helyeken is.” – derült ki a Nyílt Társadalom Alapítvány tulajdonában lévő dokumentumban.

Innentől kezdve az Amnesty International megkezdte kampányát petícióban az ír törvény megváltoztatása érdekében. Ennek során mintegy 276861 aláírást gyűjtöttek össze, amit átadtak az ír egészségügyi miniszternek.

„Meg szeretnénk mutatni, hogy ennél többre vagyunk képesek. Az Ön segítségével sikerülhet több embert mozgósítanunk az élet védelmében!” – szólította meg az Amnesty International az ír egészségügyi minisztert!

„Azt üzenjük az embereknek Írországban, Algériában, Burkina Faso-ban, El Salvadorban, Nepálban, Marokkóban, Nyugat-Szaharában és Tunéziában, hogy támogatjuk őket az élet védelmében. Emellett ösztönözzük őket, álljanak ellen a rájuk erőltetett abortuszoknak, és a külföldi pénzek által irányított lobbinak.” - hívja fel az emberek figyelmét a Citizengo.

A civil szervezet célja az, hogy felhívja az Amnesty International figyelmét arra, hogy fejezze be az abortusz-lobbiját és legyen méltó egy új jogvédő címre!

Simon Harrist pedig megkérték, hogy ne hagyja magát befolyásolni a Soros György által támogatott szervezetek egyike által sem. Jelen esetben az Amnesty International számára sem.

A petíció a következőképpen hangzik, amely leállítani szeretné Soros György által támogatott abortusz lobbit!

00

„Az Amnesty International beismerte, hogy pénzt kapott a milliárdos üzletember, Soros György alapítványától azért, hogy elősegítse az abortusz legalizálását Írországban és számos további államban.

Megdöbbentő, hogy az eredetileg a lelkiismereti foglyok kiszabadításáért küzdő szervezet idáig süllyedt, és az életek megmentése helyett az abortuszokért kampányol.

Támogatjuk az életvédő szabályozásokat, melyeket Soros György és az általa támogatott szervezetek meg kívánnak változtatni, és elutasítjuk az Amnesty International életellenes törekvéseit. Felszólítjuk az Amnesty International vezetőit, változtassanak politikájukon, és ne zárják ki a meg nem született gyermekeket a jogvédelemből! Kérjük térjenek vissza eredetileg nemes céljaikhoz, hogy méltók lehessenek a "jogvédő" névhez!

Továbbá arra kérjük Simon Harris ír egészségügyi minisztert, ne hagyja magát befolyásolni az Amnesty abortusz legalizációs kampányával, és lehetőség szerint utasítsa el azt!” – fogalmazta meg petícióját a civil szervezet.

Csak a legerősebb idegzetűek nézzék meg az abortusz menetét, lélekjelenléttel!



Az Amnesty International a báránybőrbe bújt farkas egyébként a szerencsétlen illegális bevándorlóknak is rengeteget árt, mert ezek az emberek meg vannak vezetve, akik jönnek a Közel-Keletről, illetve Afrikából.

Az Amnesty azzal nem foglalkozik, hogy ezek között terroristák is jöhetnek.

A bevándorlók nagy többségét azonban csalódás éri, amikor elérik Európa határait.

2

Így van ez akkor, amikor a nyugat-európai országokba jutnak el különféle táborokba a hosszas út után és agresszívvá válnak még azok is, akik valódi menekültek!

Nos, ez Soros György stratégiája, amely bedöntheti a nemzetállamok szuverenitását, amely felér egy globális átvitt értelemben lévő abortusszal!

Forrás: citizengo.org

Hozzászólások

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Kerti növények, amelyek veszélyesek, de akár halálosak is lehetnek a kedvencedre nézve.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Elképesztő történetek palackpostákról.

http://ujhazak.com