Távhitek a médiumokról

Milyen képességekkel rendelkeznek valójában a jósok, halottlátók, ördögűzők és társaik?psychicNem a mi tisztünk eldönteni, hogy léteznek-e természetfeletti erővel rendelkező emberek, vagy nem, ám akad néhány tévhit, amit el kell oszlatnunk a médiumokkal kapcsolatban.

A médium bármit el tud intézni átoktól a szerelmi kötésig: A tévében, újságokban, interneten láthatunk olyan hirdetéseket, amelyekben azt ígérik a médiumok, hogy képesek sírig tartó szerelmi kötést intézni, de átkot is szívesen küldenek a halálos ellenségünkre. Jó, ha tudjuk, hogy ennek csak egy része valósulhat meg, de az sem úgy, ahogy mi elképzeltük. A világban minden okkal történik. Ha keresztbe teszünk egy szalmaszálat, akkor annak következményei lesznek.

Minden, amit teszünk, az visszahat ránk, ezért ne kívánjuk a felebarátunknak azt, amit önmagunknak sem kívánnánk. Képzeljük el, hogy milyen következménnyel járna egy médiumra nézve, ha az úgy befolyásolná mások döntését, hogy az adott személynek abba nincs beleszólása! Ilyesmit a világ összes pénzéért sem vállalna el egy jós.

A médiumok gondolatolvasók: Azok az emberek, akiknek pszichikus képességeik vannak, nem képesek olvasni az emberek gondolataiba, ezért felesleges őket olyan kérdéssel tesztelni, hogy „Melyik számra gondolok”. A médiumok két képességgel rendelkeznek. Egyrészről rendkívül intuitívak, tehát megérzik, hogy a körülöttük lévő emberek milyen lelkiállapotban vannak.

Másrészről képesek kommunikálni az olyan testetlen létezőkkel, mint az angyalok, elhunytak szelleme. A médiumok tehát nem fogják megmondani, hogy mi az autónk rendszáma, de azt meg fogják érezni, ha aggódunk, hogy összetörjük a kocsit.

psychic2Minden médium egyszerűen jó pszichológus, vagy jól használja a világhálót: Sajnos nagyon sok olyan médium kínálja fel a szolgáltatásait, akinek nincs pszichikus képessége, emiatt muszáj résen lennünk! A csalókat elsősorban arról buktathatjuk le, hogy hihetetlen pontos „tényeket” mondanak a ruhánk, testbeszédünk, kommunikációnk alapján. Sőt, ha időpontot kérünk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a médium lenyomoz minket a világhálón.

Természetesen ez még nem jelenti azt, hogy nincsenek olyan pszichikus képességgel rendelkező emberek, akik képesek olyan információt elmondani rólunk, amit sehol sem deríthetett ki. Amennyiben mindenképpen szeretnénk elmenni egy médiumhoz, akkor ne higgyünk el mindent, amit a hirdetések ígérnek, főleg akkor ne, ha egy fontos döntésben kérnénk segítséget! A legjobb, ha először kutatunk a témában, majd alaposan nézzünk utána a médiumnak, nehogy csalás áldozatai legyünk!

A médiumok meg tudják jósolni a jövőt: Sokan azért keresnek fel egy médiumot, mert tudni akarják, hogy mit hoz a jövő, ám ez képtelenség, és ezt egy igazi médium meg is mondja. A jövő folyamatosan változik, mert állandóan döntéseket hozunk. Ha ma jobb lábbal keltünk fel, akkor az a jövő már nem fog megvalósulni, ami akkor várt volna ránk, ha a bal lábunk érinti először a padlót.

A jövővel kapcsolatban csak két dolog van, amit előre meg lehet állapítani. Az egyik az irány, az útvonal, amit egy magasabb erő határozott meg, és amin megpróbálnak rajta tartani az őrangyalok, ám a szabad akaratunk miatt, ettől eltérhetünk. A másik a tendencia, ami felé az aktuális gondolataink, érzéseink, cselekedeteink vezetnek.

Amennyiben például azért fordulunk médiumhoz, mert nem vagyunk benne biztosak, hogy el kellene vállalunk egy munkát, akkor a médium elmondja, hogy az adott terület milyen hatásokkal lehet a jövőnkre nézve.

psychic3A médiumok MINDIG, minden percben médiumként működnek: A kételkedők mindig azzal érvelnek, hogy a médiumok miért nem lottómilliárdosok, miért nem látta előre, hogy meg fog sérülni. Azok, akik ezeket állítják, nem tudják, hogy a pszichikus képességek működése leginkább a rádióhoz hasonlít.

A rádióadást sem halljuk folyton, mert előbb be kell kapcsolnunk a készüléket, majd meg kell keresnünk a megfelelő frekvenciát. Amíg ezt nem tesszük meg, addig hiába fülelünk, nem halljuk a rádióadást. A médiumok is így működnek. Nekik kell eldönteniük, hogy mikor, hol és milyen technikával hangolódnak rá a rezgésszintre, aminek a tartományából megkapják az üzenetet, amit közvetítenek mások felé.

(Forrás: neon.hu)

Hozzászólások

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Elképesztő történetek palackpostákról.

Toxikus szülők

Toxikus szülők

Amikor a család nem áldás, hanem átok.

Férfi- női elvárások

Férfi- női elvárások

Milyen elvárások árnyékolják az egészséges párkapcsolatok kialakulását?

http://ujhazak.com