Testépítő lett a kerekesszékbe kényszerült férfiból

Anand Arnold története bizonyítja, hogy akaraterővel minden lehetséges.Anand Arnold 4Az életben nincs lehetetlen, csak olyan feladat, aminek a teljesítéséhez hihetetlen vasakarat kell. Ezt támasztja alá Anand Arnold esete, aki annak ellenére vált híres testépítővé, hogy 15 évesen kerekesszékbe kényszerült.

Az indiai fiú azonban nem törődött bele a sorsába, hanem szembe nézett azokkal a kemény kihívásokkal, amiket kiosztott neki az élet. A most 28 éves Anand Arnold akaratereje meghozta a gyümölcsét, ugyanis a férfi India egyik legsikeresebb testépítője lett.

A férfi eddig negyven testépítő versenyen szerzett kiemelkedő eredményt, ám nemcsak ebből áll az élete, ugyanis modellként is dolgozik. A hazájában pedig több akciófigura testét is az övéről mintázták.

Anand ArnoldAnand Arnold már 13 évesen elkezdte a sportolást, de akkor úgy tűnt, hogy egy rosszindulatú daganat derékba töri a karrierjét. A betegség a srác gerincének alsó részét érintette, ám Anand Arnold legyőzte a rákot, hála a családja és barátai támogatásának.

Anand Arnold 2Habár a férfit elhagyta a barátnője, amikor kerekesszékbe került, ez mégsem tudta elvenni Anand Arnold kedvét attól, hogy elérje a céljait, amik között még az is szerepel, hogy filmre viszi élete történetét, amiből kiderül, hogy a bátorság és a kitartás mire képes.

(Forrás: neon.hu)

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com