Tiszták a heroinfüggő elefántok

A drogcsempészek miatt szoktak rá az anyagra az elefántok, akiken az állatvédők kitartó munkája segített.eleántKína délnyugati részét találtak rá a természetvédők arra a négy elefántra, akik súlyos heroinfüggésben szenvedtek. A drogos állatokat hosszú hónapokon keresztül kezelték metadonnal, az egyik tenyésztési központban. Az aktivisták elmondták, hogy a kínai-mianmari határon egyre több elefánt esik így áldozatul a drogkereskedő triádoknak, akik heroint kevernek a banánhoz, amit aztán az állatoknak adnak.

Az elefántoknak elég néhány drogos adag, hogy függők legyenek. A triádok ezt azért csinálják, mert a drogos elefántokat sokkal könnyebb kezelni, mint azokat a példányokat, akik nem várják türelmetlenül a következő, felturbózott, etetést.

Chen Jiming, a tenyésztési központ vezetője elmondta, hogy a kínai törvények értelmében akár halálbüntetést is kaphatnak az elefántvadászok, ám arra nincs szankció, ha valaki heroinnal kevert banánt ad az állatoknak, és drogfüggővé teszi őket.

A most leszoktatott elefántok mögött egy év kemény munkája áll. Ennek a végén egy védett területre kerülnek, ahol 250 vadon élő elefánt várja őket, tehát akár családot is alapíthatnak.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Elképesztő történetek palackpostákról.

Toxikus szülők

Toxikus szülők

Amikor a család nem áldás, hanem átok.

Férfi- női elvárások

Férfi- női elvárások

Milyen elvárások árnyékolják az egészséges párkapcsolatok kialakulását?

http://ujhazak.com