Európába júniusban felbukkanhat a Slate

A HP- s  táblagépekkel kapcsolatban eddig a vevőknek nem voltak túl jó emlékeik, de a fejlesztésnek köszönhetően egy jobb konstrukció született, és még az ár is elérhető lesz.


HPalapAz Egyesült Államokban a készülék árát 170 dollár körülire tervezik, ami már a hónap elejére piacra kerül. Azonban az amerikai nem nyilatkozott, hogy miként kerül a készülék Európába. Egy francia kereskedőnek köszönhetően azonban kiderült, hogy már itt Európában is a megrendelések száma nagyon magas, mi szerint érdemes lesz átjuttatni az újdonságot az öreg kontinensre. Európában az árat 150 euró környékére tervezik.

A dolog hátulütője az, hogy Amerika az első potenciális vevő, akihez az új fejlesztés kerül elsőként. Így Európában csak nagy késéssel jelenhet meg a készülék. Úgy tervezik, hogy még így is a mi kontinensünkön, már nyár elején forgalomba hozhatók a termékek. Ezzel az európaiak annyit nyerhetnek, hogy a  fejlesztés hátulütőit megtudhatják az amerikai végfelhasználóktól.

adrközhp

A lényeg, hogy a HP nagy reményeket fejleszt új androidjához, és lehetséges az is, hogy majd felzárkóznak  nagy márkákhoz, úgy mint például az ASUS hoz. Ehhez azonban hosszú utat kell még megtenni az új fejlesztésnek.

Az ügy azért nincs elveszve, mert a HP az név!

(ipon)

Hozzászólások

Hofer vetne véget az illegális bevándorlásnak? - videó

Hofer vetne véget az illegális bevándorlásnak? - videó

Norbert Hofer a Brenner-hágót lezárná és feloszlatná az osztrák parlamentet. Az elnökválasztás első fordulójában fölénnyel nyert az osztrák FPÖ-s politikus. Elindultak a találgatások, hogy vajon mily...

Itt az új orosz luxus okostelefon - dupla kijelzővel

Itt az új orosz luxus okostelefon - dupla kijelzővel

[highlight]A hír első olvasásra hihetetlennek tűnik, de mégsem az - Az Oroszok betörnek az okostelefon bizniszbe![/highlight] Az első készülék mindjárt ki is üti a nyeregből az összes konkurenciát, h...

Jön a digitális élettárs

Jön a digitális élettárs

A Samsung bemutatta legújabb csúcsmobilját, a Galaxy S4-et. Jobb minőségű és nagyobb képernyője van a legújabb iPhone-nál, a világ minden táján működik 4G-n, és kiváltja a tévé-távirányítót is. Angolr...

Végre bemutatták: Samsung Galaxy S IV

Végre bemutatták: Samsung Galaxy S IV

Ma hajnalban mutatták be a New York-i Times Square -n az új Samsung mobilt. A találgatások helyett (amiknek nagy része igaznak minősült), most már hivatalos információkkal is szolgálhatunk. A készü...

YouTube-videókon az állítólagos Samsung Galaxy S4

YouTube-videókon az állítólagos Samsung Galaxy S4

Négy videót tettek közzé a YouTube-on, amelyen a Samsung telefonjának új funkcióit mutatják be. A Samsung a napokban mutatja be hivatalosan új készülékét, a Galaxy S4-et, ez azonban nem zavarja azt a...

A Samsung bemutatja a narancsságra Galaxy Pop-ot Dél-Koreában

A Samsung bemutatja a narancsságra Galaxy Pop-ot Dél-Koreában

Annak ellenére, hogy a Galaxy Pop elnevezésről lerí, hogy alsó kategóriás telefon, eléggé figyelemreméltó. A kis kütyüben rejlik egy quad-core processor, LTE, Android 4.1-es Jelly Bean, és a sokszí...

Az Android Mobil Világkongresszus 2013: összefoglaló

Az Android Mobil Világkongresszus 2013: összefoglaló

Tekintsünk vissza az elmúlt héten a Barcelonában bemutatott Android újdonságokra. Mint az előző hónapban a CES is ( Consumer Electronics Show - tv-k és egyéb szórakoztató termékek kiállítása), az i...

Androidos E Ink telefont mutattak be

Androidos E Ink telefont mutattak be

[caption id="attachment_39811" align="aligncenter" width="670"] Az E Ink új üdvöskéje[/caption] Vajon érdekel-e ma bárkit egy fekete-fehér színskálás telefon, amikor manapság az extra nagy felbontású...

15 tuti jó játék Android és iPhone - iPad eszközökre

15 tuti jó játék Android és iPhone - iPad eszközökre

Garantált szórakozást nyújtanak a következő iPhone-iPad és Android játékprogramok.  A játékokat letöltheted ha a zárójelben lévő szövegre kattintasz! Tetris (Android, iPhone) Erre mindenki em...

Mobiltelefonokon megszűnt a Flash weboldalak láthatósága

Mobiltelefonokon megszűnt a Flash weboldalak láthatósága

Az Adobe egy éve bejelentette, hogy megszünteti az Android mobilplatformon elérhető Flash plugin támogatását és leállítja a fejlesztéseket. Még a Google Play alkalmazásboltból is eltűnt a Flash. Az...

http://ujhazak.com