Végre bemutatták: Samsung Galaxy S IV

Ma hajnalban mutatták be a New York-i Times Square -n az új Samsung mobilt. A találgatások helyett (amiknek nagy része igaznak minősült), most már hivatalos információkkal is szolgálhatunk.


Samsung-Galaxy-S-4


A készülék 130 grammot nyom. 5 colos Super AMOLED képernyővel és Full HD (1920x1080 pixeles) felbontással van ellátva. Az akkumulátor 2600 mAh-es, ez kell is mivel a telefonban 2 GB RAM és 16/32/64 gigás belső tárhely és két illetve, egy összesen nyolc magos processzor is dolgozik.

Igaznak bizonyult az a "pletyka" is, hogy képes érintés nélkül megérteni az akaratunkat. Ez a gyakorlatban úgy működik, hogy elég szó szerint csak felvenni az asztalról a telefont, ha csörög. A Smart Scroll pedig figyeli a szem és a csukló mozgását, így a képernyő megérintése nélkül görgethetjük az éppen megtekintett weboldalt vagy levelet.

A megszokott wifi, GPS és NFC mellett lépésszámlálót, valamint infravörös hőmérséklet- és páratartalom mérőt is találhatunk benne.

A készülék gazdagodott még a 13 megapixeles kamera mellett egy Dual Kamera funkcióval, ami annyit jelent, hogy az elő- és hátlapi kamera egyszerre tud fotózni vagy videózni.

A bejelentés szerint a Samsung Galaxy S IV április végén kerül forgalomba. Hazánkban pedig május elején lesz kapható.

(Forrás: hvg.hu)

Hozzászólások

Hofer vetne véget az illegális bevándorlásnak? - videó

Hofer vetne véget az illegális bevándorlásnak? - videó

Norbert Hofer a Brenner-hágót lezárná és feloszlatná az osztrák parlamentet. Az elnökválasztás első fordulójában fölénnyel nyert az osztrák FPÖ-s politikus. Elindultak a találgatások, hogy vajon mily...

Itt az új orosz luxus okostelefon - dupla kijelzővel

Itt az új orosz luxus okostelefon - dupla kijelzővel

[highlight]A hír első olvasásra hihetetlennek tűnik, de mégsem az - Az Oroszok betörnek az okostelefon bizniszbe![/highlight] Az első készülék mindjárt ki is üti a nyeregből az összes konkurenciát, h...

Európába júniusban felbukkanhat a Slate

Európába júniusban felbukkanhat a Slate

A HP- s  táblagépekkel kapcsolatban eddig a vevőknek nem voltak túl jó emlékeik, de a fejlesztésnek köszönhetően egy jobb konstrukció született, és még az ár is elérhető lesz. Az Egyesült Államokban ...

Jön a digitális élettárs

Jön a digitális élettárs

A Samsung bemutatta legújabb csúcsmobilját, a Galaxy S4-et. Jobb minőségű és nagyobb képernyője van a legújabb iPhone-nál, a világ minden táján működik 4G-n, és kiváltja a tévé-távirányítót is. Angolr...

YouTube-videókon az állítólagos Samsung Galaxy S4

YouTube-videókon az állítólagos Samsung Galaxy S4

Négy videót tettek közzé a YouTube-on, amelyen a Samsung telefonjának új funkcióit mutatják be. A Samsung a napokban mutatja be hivatalosan új készülékét, a Galaxy S4-et, ez azonban nem zavarja azt a...

A Samsung bemutatja a narancsságra Galaxy Pop-ot Dél-Koreában

A Samsung bemutatja a narancsságra Galaxy Pop-ot Dél-Koreában

Annak ellenére, hogy a Galaxy Pop elnevezésről lerí, hogy alsó kategóriás telefon, eléggé figyelemreméltó. A kis kütyüben rejlik egy quad-core processor, LTE, Android 4.1-es Jelly Bean, és a sokszí...

Az Android Mobil Világkongresszus 2013: összefoglaló

Az Android Mobil Világkongresszus 2013: összefoglaló

Tekintsünk vissza az elmúlt héten a Barcelonában bemutatott Android újdonságokra. Mint az előző hónapban a CES is ( Consumer Electronics Show - tv-k és egyéb szórakoztató termékek kiállítása), az i...

Androidos E Ink telefont mutattak be

Androidos E Ink telefont mutattak be

[caption id="attachment_39811" align="aligncenter" width="670"] Az E Ink új üdvöskéje[/caption] Vajon érdekel-e ma bárkit egy fekete-fehér színskálás telefon, amikor manapság az extra nagy felbontású...

15 tuti jó játék Android és iPhone - iPad eszközökre

15 tuti jó játék Android és iPhone - iPad eszközökre

Garantált szórakozást nyújtanak a következő iPhone-iPad és Android játékprogramok.  A játékokat letöltheted ha a zárójelben lévő szövegre kattintasz! Tetris (Android, iPhone) Erre mindenki em...

Mobiltelefonokon megszűnt a Flash weboldalak láthatósága

Mobiltelefonokon megszűnt a Flash weboldalak láthatósága

Az Adobe egy éve bejelentette, hogy megszünteti az Android mobilplatformon elérhető Flash plugin támogatását és leállítja a fejlesztéseket. Még a Google Play alkalmazásboltból is eltűnt a Flash. Az...

http://ujhazak.com