Ausztria gyorsított eljárásban bírálja el a menedékkérelmeket

Ausztria május közepétől gyorsított eljárásban bírálja el a menedékkérelmeket, hogy ezáltal csökkentsék az országba érkező menekültek számát - jelentette be szerdán Bécsben a védelmi és a belügyi tárca vezetője.

Indoklásuk szerint a tavaly óta tartó migrációs hullám veszélyezteti a közrendet és a belbiztonságot. Ausztriában így nemsokára csak azokat a menedékkérelmeket fogják feldolgozni, amelyeket emberi jogi szempontból feltétlenül szükséges elbírálni, egyéb esetekben abba az országba küldik vissza az embereket, ahonnan Ausztriába érkeztek.

135273_johanna_mikl-leitner

A gyorsított menekültügyi eljárás szerint néhány órán belül egyénileg állapítanák meg, hogy vissza lehet-e küldeni az érintettet egy biztonságos harmadik országba.

Johanna Mikl-Leitner belügyminiszter közlése szerint az emberi jogok európai egyezményének magánélethez és a személyes kapcsolatokhoz való jogának tiszteletben tartását szavatoló nyolcadik cikkelyét betartva fognak eljárni.

A gyorsított eljárást közvetlenül a határon fogják lefolytatni. Akik kérelmet akarnak benyújtani, azokat a határ mentén felállított regisztrációs központokba irányítják. Itt az emberek legfeljebb 120 órán át, a kérelmük elbírálásáig tartózkodhatnak.

A belügyminisztérium közbiztonságért felelős igazgatója később pontosítja, hogy hány ilyen központ felállítására van szükség. Akik nem a határ mentén, hanem az ország bármely más pontján nyújtják be a kérelmüket, azokat várhatóan egy határmenti regisztrációs központba szállítják.

Hans Peter Doskozil védelmi miniszter bejelentette továbbá, hogy Burgenlandban és a tiroli Brenner-hágónál intenzívebb határellenőrzést végeznek majd, és "véget vetnek a menekültek továbbirányításának Németországba".
Johanna Mikl-Leitner bejelentése szerint a döntésről már megkezdték az uniós országok tájékoztatását, jövő héten pedig az érintett rendőri vezetők találkozójára kerül majd sor. Az osztrák parlamentnek az idevonatkozó törvényről április végéig kell döntenie.

Mikl-Leitner szerint március végéig 14 ezer kérelem érkezett be az osztrák hatóságokhoz, így jelenleg ennyi esetben kötelesek a menekülés okát megvizsgálni.

Ausztria januárban döntött arról, hogy naponta legfeljebb 3200 migráns léphet be Ausztriába, és a déli határnál legfeljebb 80 menedékkérelem nyújtható be. Egy korábbi döntés szerint az idén legfeljebb 37 500, 2019-ig összesen mintegy 130 ezer migránst engednek be az országba. A kormány jogi szakértőket kért fel, hogy elemezzék a döntést. A szakvélemény szerint jogilag kifogásolható a felső határérték megfogalmazása.

Ausztriában 2015-ben összesen 89 ezren nyújtottak be menekültkérelmet, és szeptembertől az év végéig mintegy 800 ezren utaztak át az országon. 2014-ben 28 ezer, 2013-ban 17 ezer menedékjogi kérelmet nyújtottak be.

MTI

Hozzászólások

Bécsi iskolákba már több muszlim hitoktató kell, mint katolikus

Bécsi iskolákba már több muszlim hitoktató kell, mint katolikus

Ausztriában is hiány van tanárokból, de közülük is a muszlim hitoktatók a legkeresettebbek a bevándorlók miatt.

Betiltanák a fejkendők viselését az osztrák óvodákban és iskolákban

Betiltanák a fejkendők viselését az osztrák óvodákban és iskolákban

Az osztrákok országos szintű tilalmat akarnak bevezetni a fejkendő viselésével kapcsolatban.

Migránsokat egyre több szórakozóhelyről tiltják ki Ausztriában

Migránsokat egyre több szórakozóhelyről tiltják ki Ausztriában

A tulajdonosok közül egyre többen döntenek úgy, hogy nem szolgálnak ki migránsokat.

Bécs első újévi babájára jókivánságok helyett gyűlölet zúdult

Bécs első újévi babájára jókivánságok helyett gyűlölet zúdult

A kisbaba gratulációk helyett gyűlölködő megjegyzéseket kapott, mivel muszlimok a szülei.

Adventi kopogtatókat is be akarják tiltani Bécsben

Adventi kopogtatókat is be akarják tiltani Bécsben

A bécsi városi tanács tűzvédelmi okokra hivatkozik, mondván balesetet okoznak.

Muszlim nők sorra hagyják el Ausztriát a burkatilalom miatt

Muszlim nők sorra hagyják el Ausztriát a burkatilalom miatt

Az osztrákok által bevezetett tilalom bevált a rendőrség legfrissebb közlése alapján.

Betiltották a Mikulást és a karácsonyt egy bécsi iskolában

Betiltották a Mikulást és a karácsonyt egy bécsi iskolában

A szülők a döntésen kiakadtak és kitálaltak a sajtónak az intézményben lévő változásokról.

Tilalom ellenére szándékosan burkában sétált Bécsben négy nő

Tilalom ellenére szándékosan burkában sétált Bécsben négy nő

A svájci muszlim nő és társai provokálni akartak, a rendőrök be is vitték a fogdába.

Migráns gyerekekből két osztrák városban már külön osztály is indult

Migráns gyerekekből két osztrák városban már külön osztály is indult

Ausztriában eddig még nem volt olyan általános iskolai osztály, ahol senki sem beszélt németül.

Bevándorló feküdt ki a forgalmas út közepére Kismartonban – videó

Bevándorló feküdt ki a forgalmas út közepére Kismartonban – videó

A színesbőrű férfi egy bottal a kezében feküdt ki az útra és minden közeledővel agresszív volt.

http://ujhazak.com