Ausztria megemeli a hazatérő menekültek támogatását

Egyelőre kísérleti jelleggel 370 euróról 500 euróra emeli az Afganisztánba, Nigériába és Marokkóba visszatérő menekülteknek nyújtható támogatást az osztrák menekültügyi hivatal.

Azoknak, akik rögtön vagy a menekültkérelem benyújtását követő három hónapban utaznának vissza, a pénzbeli támogatáson túl elintézik az utazási dokumentumokat, lefoglalják a menetjegyeket és orvosi ellátást is nyújtanak.

00

Ha a menekültek hat hónapos ausztriai tartózkodás után döntenek a hazautazás mellett, akkor csak 50 eurót kapnak.

A Szíriába való visszatérést az ottani háborús állapotok miatt nem támogatja a kísérleti programban az osztrák állam.

A hivatal emellett segélyszervezetekkel együttműködve tájékoztatási kampányba kezd a menekültszállásokon, hogy az embereket a visszatérés lehetőségeiről tájékoztassák.

Az év első három hónapjában 890 menekültet utasítottak ki Ausztriából és küldtek vissza származási országukba. Ugyanebben az időszakban mintegy kétezren tértek vissza önként saját hazájukba. A menekültügyi hivatal szóvivője, Wolfgang Taucher szerint a célzott támogatással az önkéntesen hazatérők számát jelentősen növelni tudják majd.

Taucher a Kurier című osztrák lapnak nyilatkozva elmondta: a legtöbb menekült csalódott, és nem lát esélyt a boldogulásra. A szóvivő úgy vélte: sokan túlzott várakozásokkal jönnek Európába, az embercsempészek ugyanis hamis reményeket keltenek bennük, a menekültszálláson azonban kétségbeesve szembesülnek a valósággal, sokan a hazájukat és a megszokott szociális közegüket hiányolják.

Az utóbbi időben nőtt a hazatérők miatt Ausztriából indított repülőjáratok száma. Míg 2014-ben 13, 2015-ben 35 ilyen járat indult, addig 2016 első negyedévében 13 alkalommal szervezték meg a hazatérők útját. Januártól márciusig több mint 600 iraki, mintegy 300 iráni és 300 afgán állampolgár tért vissza ilyen módon Ausztriából a hazájába.

A Kurier című lap információja szerint ez a megoldás, a visszatérők támogatása még mindig olcsóbb az államnak, mintha rendőrségi kísérettel kellene kitoloncolni az embereket. A lap szerint kérdés, hogy mennyire éri meg ez a lehetőség a menekülteknek, amikor sokkal több pénzt fizettek az embercsempészeknek, hogy Európába jussanak.

A Der Standard című osztrák lapnak legutóbb nyilatkozó menekültügyi szakértő szerint az emberek kétezer és ötezer dollár (nagyjából félmillió és másfél millió forint) közötti összeget fizetnek, hogy Egyiptomból Olaszországba utazhassanak.

A korábbi osztrák politikusi nyilatkozatok szerint a kitoloncolás azért is nehéz, mert hiányoznak az ehhez szükséges kétoldalú megállapodások vagy az érintett országok nem hajlandók visszafogadni az embereket. Ezért az osztrák külügyi tárca megkezdte a visszafogadási szerződések újratárgyalását. Ausztria diplomáciai sikerként értékeli, hogy Marokkó vonakodott visszafogadni a hazatérőket, legutóbb mégis négy elítélt bűnözőt küldhettek vissza.

Tavaly Ausztriában 89 ezer menedékkérelmet nyújtottak be, mintegy három és félszer annyit, mint egy évvel korábban. Idén egyre kevesebben akartak Ausztriában maradni: április második hetében több mint ezren, februárban összesen ötezren, januárban hatezren, decemberben 7300-an, novemberben 12 ezren folyamodtak menekültstátusért.

MTI

Hozzászólások

Bécsi iskolákba már több muszlim hitoktató kell, mint katolikus

Bécsi iskolákba már több muszlim hitoktató kell, mint katolikus

Ausztriában is hiány van tanárokból, de közülük is a muszlim hitoktatók a legkeresettebbek a bevándorlók miatt.

Betiltanák a fejkendők viselését az osztrák óvodákban és iskolákban

Betiltanák a fejkendők viselését az osztrák óvodákban és iskolákban

Az osztrákok országos szintű tilalmat akarnak bevezetni a fejkendő viselésével kapcsolatban.

Migránsokat egyre több szórakozóhelyről tiltják ki Ausztriában

Migránsokat egyre több szórakozóhelyről tiltják ki Ausztriában

A tulajdonosok közül egyre többen döntenek úgy, hogy nem szolgálnak ki migránsokat.

Bécs első újévi babájára jókivánságok helyett gyűlölet zúdult

Bécs első újévi babájára jókivánságok helyett gyűlölet zúdult

A kisbaba gratulációk helyett gyűlölködő megjegyzéseket kapott, mivel muszlimok a szülei.

Adventi kopogtatókat is be akarják tiltani Bécsben

Adventi kopogtatókat is be akarják tiltani Bécsben

A bécsi városi tanács tűzvédelmi okokra hivatkozik, mondván balesetet okoznak.

Muszlim nők sorra hagyják el Ausztriát a burkatilalom miatt

Muszlim nők sorra hagyják el Ausztriát a burkatilalom miatt

Az osztrákok által bevezetett tilalom bevált a rendőrség legfrissebb közlése alapján.

Betiltották a Mikulást és a karácsonyt egy bécsi iskolában

Betiltották a Mikulást és a karácsonyt egy bécsi iskolában

A szülők a döntésen kiakadtak és kitálaltak a sajtónak az intézményben lévő változásokról.

Tilalom ellenére szándékosan burkában sétált Bécsben négy nő

Tilalom ellenére szándékosan burkában sétált Bécsben négy nő

A svájci muszlim nő és társai provokálni akartak, a rendőrök be is vitték a fogdába.

Migráns gyerekekből két osztrák városban már külön osztály is indult

Migráns gyerekekből két osztrák városban már külön osztály is indult

Ausztriában eddig még nem volt olyan általános iskolai osztály, ahol senki sem beszélt németül.

Bevándorló feküdt ki a forgalmas út közepére Kismartonban – videó

Bevándorló feküdt ki a forgalmas út közepére Kismartonban – videó

A színesbőrű férfi egy bottal a kezében feküdt ki az útra és minden közeledővel agresszív volt.

http://ujhazak.com