Ausztriában megismételhetik az államfőválasztást?

Úgy tűnik, hogy egyre csekélyebb esélye van annak, hogy szövetségi elnöknek iktassák be, Alexander Van der Bellent.


Heinz-Christian Strache az FPÖ elnöke 152 oldalon keresztül kifogásolja és bizonyítani kívánja a választási csalást, hiányosságokkal, szabálytalanságokkal.

clipboard01dgrffffff_0

Mintegy 58.374 voksolást illetéktelenek számoltak össze, továbbá 573.275 esetben a választási fecniket még idő előtt különítették el függetlenül attól, hogy azok érvényesek voltak, vagy sem.

Legalább 600 ezer szavazatról van szó, amelyekben nagy valószívűséggel választási csalások történetek. Az FPÖ jelöltje Norbert Hofer 30.863 szavazattal maradt alul.

A feljelentés nem légből kapott, hiszen a bizonyítékokat tanúkkal együtt, maga a Strache jogásza Dieter Böhmdorfer állította össze, aki korábban igazságügyi miniszter is volt.

Az Österreich újság belügyminisztériumi forrásokra alapozva publikálta címlapján a cikkét.

A lap kiemeli, hogy FPÖ bizonyítani tudja: 117 választókerületből 94-ben fordultak elő törvénytelenségek.

Nemzeti Választási Bizottság

Forrás: alfahir.hu

Hozzászólások

Bécsi iskolákba már több muszlim hitoktató kell, mint katolikus

Bécsi iskolákba már több muszlim hitoktató kell, mint katolikus

Ausztriában is hiány van tanárokból, de közülük is a muszlim hitoktatók a legkeresettebbek a bevándorlók miatt.

Betiltanák a fejkendők viselését az osztrák óvodákban és iskolákban

Betiltanák a fejkendők viselését az osztrák óvodákban és iskolákban

Az osztrákok országos szintű tilalmat akarnak bevezetni a fejkendő viselésével kapcsolatban.

Migránsokat egyre több szórakozóhelyről tiltják ki Ausztriában

Migránsokat egyre több szórakozóhelyről tiltják ki Ausztriában

A tulajdonosok közül egyre többen döntenek úgy, hogy nem szolgálnak ki migránsokat.

Bécs első újévi babájára jókivánságok helyett gyűlölet zúdult

Bécs első újévi babájára jókivánságok helyett gyűlölet zúdult

A kisbaba gratulációk helyett gyűlölködő megjegyzéseket kapott, mivel muszlimok a szülei.

Adventi kopogtatókat is be akarják tiltani Bécsben

Adventi kopogtatókat is be akarják tiltani Bécsben

A bécsi városi tanács tűzvédelmi okokra hivatkozik, mondván balesetet okoznak.

Muszlim nők sorra hagyják el Ausztriát a burkatilalom miatt

Muszlim nők sorra hagyják el Ausztriát a burkatilalom miatt

Az osztrákok által bevezetett tilalom bevált a rendőrség legfrissebb közlése alapján.

Betiltották a Mikulást és a karácsonyt egy bécsi iskolában

Betiltották a Mikulást és a karácsonyt egy bécsi iskolában

A szülők a döntésen kiakadtak és kitálaltak a sajtónak az intézményben lévő változásokról.

Tilalom ellenére szándékosan burkában sétált Bécsben négy nő

Tilalom ellenére szándékosan burkában sétált Bécsben négy nő

A svájci muszlim nő és társai provokálni akartak, a rendőrök be is vitték a fogdába.

Migráns gyerekekből két osztrák városban már külön osztály is indult

Migráns gyerekekből két osztrák városban már külön osztály is indult

Ausztriában eddig még nem volt olyan általános iskolai osztály, ahol senki sem beszélt németül.

Bevándorló feküdt ki a forgalmas út közepére Kismartonban – videó

Bevándorló feküdt ki a forgalmas út közepére Kismartonban – videó

A színesbőrű férfi egy bottal a kezében feküdt ki az útra és minden közeledővel agresszív volt.

http://ujhazak.com