Burgenlandi vezető: a határellenőrzés fontosabb, mint a kerítésépítés

Az embercsempészet visszaszorítása érdekében a határellenőrzés fontosabb, mint a kerítésépítés - mondta Hans Niessl burgenlandi tartományi vezető az osztrák közszolgálati televíziónak (ORF).

A belügyminisztérium döntése szerint Stájerország után Burgenlandban is kerítést építenek az osztrák-magyar határ mentén, és megerősítik a határszakasz ellenőrzését.

00

Hans Niessl tartományfőnök azonban úgy véli, hogy a belügyi tárca rossz fontossági sorrendet határozott meg, hiszen kerítésre akkor lesz szükség, ha az ország elérte a befogadás felső határát, vagyis ha már 37 500-an érkeztek Ausztriába. Tájékoztatása szerint jelenleg több embercsempészt fognak el Burgenlandban, mint tavaly ilyenkor.

Emmerich Schedl, a helyi rendőrség szóvivője az ORF híradójának úgy nyilatkozott: a burgenlandi kerítés kilenc kilométer hosszú lesz, Nagysároslak (Moschendorf) és Szentkút (Heiligenbrunn) között építik fel. Kitért arra is, hogy Miklóshalma (Nickelsdorf) és Rábakeresztúr (Heiligenkreuz) közelében is fognak kerítést építeni, azonban ezt a menekülthelyzettől függően valósítják meg.

Az ORF beszámolója szerint az érintett településeken már megkezdték a lakosok tájékoztatását, valamint a tárgyalást a kerítés által érintett földterületek tulajdonosaival. Szentkút polgármestere, Gerhard Schrantz szerint a helyiek támogatni fogják a kerítés megépítését.

Gerald Tatzgern, az osztrák kriminalisztikai hivatal illetékesének közlése szerint a csempészútvonalakat azonban Európa déli részéről, Görögországból vagy Törökországból szervezik, és többnyire autóval viszik az embereket. Tatzgern szerint jellemzően még a magyarországi útszakaszon kiszállítják a migránsokat a járműből, és gyalog "küldik" őket az osztrák-magyar határ irányába. A legtöbb, illegálisan az országba érkező menekült afgán vagy pakisztáni állampolgár.

A rendőrség közlése szerint az utóbbi hetekben több mint négyszáz, az utóbbi pár napban pedig több mint negyven illegális határátlépőt fogtak el Burgenlandban. Salzburg tartományban viszont az elmúlt három hónapban mindössze három embercsempészt tartóztattak le. Az osztrák-német határszakasz freilassingi átkelőjénél már nem ellenőrzik olyan gyakorisággal az autókat, mint korábban.

Az embercsempészet elleni küzdelem miatt Ausztria korábban bejelentette, hogy a stájerországi Spielfeldnél lévő határirányítási rendszeren túl további 12 helyen tervez olyan rendszert építeni, amely a menekültek beléptetését hivatott irányítani. A tiroli Brenner-hágónál már múlt héten megkezdték az ellenőrzőpont kiépítését.

MTI

Hozzászólások

Bécsi iskolákba már több muszlim hitoktató kell, mint katolikus

Bécsi iskolákba már több muszlim hitoktató kell, mint katolikus

Ausztriában is hiány van tanárokból, de közülük is a muszlim hitoktatók a legkeresettebbek a bevándorlók miatt.

Betiltanák a fejkendők viselését az osztrák óvodákban és iskolákban

Betiltanák a fejkendők viselését az osztrák óvodákban és iskolákban

Az osztrákok országos szintű tilalmat akarnak bevezetni a fejkendő viselésével kapcsolatban.

Migránsokat egyre több szórakozóhelyről tiltják ki Ausztriában

Migránsokat egyre több szórakozóhelyről tiltják ki Ausztriában

A tulajdonosok közül egyre többen döntenek úgy, hogy nem szolgálnak ki migránsokat.

Bécs első újévi babájára jókivánságok helyett gyűlölet zúdult

Bécs első újévi babájára jókivánságok helyett gyűlölet zúdult

A kisbaba gratulációk helyett gyűlölködő megjegyzéseket kapott, mivel muszlimok a szülei.

Adventi kopogtatókat is be akarják tiltani Bécsben

Adventi kopogtatókat is be akarják tiltani Bécsben

A bécsi városi tanács tűzvédelmi okokra hivatkozik, mondván balesetet okoznak.

Muszlim nők sorra hagyják el Ausztriát a burkatilalom miatt

Muszlim nők sorra hagyják el Ausztriát a burkatilalom miatt

Az osztrákok által bevezetett tilalom bevált a rendőrség legfrissebb közlése alapján.

Betiltották a Mikulást és a karácsonyt egy bécsi iskolában

Betiltották a Mikulást és a karácsonyt egy bécsi iskolában

A szülők a döntésen kiakadtak és kitálaltak a sajtónak az intézményben lévő változásokról.

Tilalom ellenére szándékosan burkában sétált Bécsben négy nő

Tilalom ellenére szándékosan burkában sétált Bécsben négy nő

A svájci muszlim nő és társai provokálni akartak, a rendőrök be is vitték a fogdába.

Migráns gyerekekből két osztrák városban már külön osztály is indult

Migráns gyerekekből két osztrák városban már külön osztály is indult

Ausztriában eddig még nem volt olyan általános iskolai osztály, ahol senki sem beszélt németül.

Bevándorló feküdt ki a forgalmas út közepére Kismartonban – videó

Bevándorló feküdt ki a forgalmas út közepére Kismartonban – videó

A színesbőrű férfi egy bottal a kezében feküdt ki az útra és minden közeledővel agresszív volt.

http://ujhazak.com