Csökkent az OMV forgalma és romlott az eredménye tavaly

Csökkent az OMV bevétele, romlott az eredménye tavaly az olajárak esése miatt - derül ki az osztrák olaj- és gázipari konszern honlapján közzétett eredmény beszámolóból.

Az osztrák OMV olaj- és gázipari konszern 2015 negyedik negyedévében 5,043 milliárd euró, az egy évvel korábbi 7,683 milliárd eurónál 34 százalékkal alacsonyabb értékesítési árbevételt ért el. A 2015-ös évben árbevétele 22,527 milliárd euró volt, 37 százalékkal alacsonyabbat az előző évinél.

OMV

A nyersanyagiparban használatos, a beszerzési költségek nettó változását is figyelembe vevő CCS (Current Cost of Supplies) eredményszámítás alapján az OMV a tavalyi negyedik negyedévben 187 millió euró EBIT eredményt ért el a 2014 negyedik negyedévi 545 millió euróval szemben.

A részvényesekre jutó nettó nyeresége pedig 48 százalékkal 180 millió euróra csökkent 348 millió euróról, az egy részvényre jutó nyereség 55 centre csökkent 1,07 euróról.

A 2015-ös éves CCS EBIT eredménye az előző éviről 38 százalékkal 1,390 milliárd euróra csökkent, a nettó nyereség pedig 1,148 milliárd euró lett a 2014-es 1,132 milliárd euró után, az egy részvényre jutó nyereség 3,52 euró 3,47 euró után.

Az OMV vezetése részvényenként 1,00 euró, az előző két évinél 20 százalékkal alacsonyabb osztalék fizetésére tesz javaslatot a közgyűlésnek.

A 2015-ös évben az olaj ára 50 százalékkal csökkent - mutatott rá Rainer Seele, az OMV vezérigazgatója. Elmondta, hogy a kitermelési (upstream) üzletágban jelentősen lecsökkent nyereségességet a konszern erősen integrált üzleti modelljének köszönhetően közel ellentételezni tudta a 93 százalékos kapacitáskihasználtsággal dolgozó feldolgozóipari (downstream) üzletág magasabb nyereségessége.

Az OMV a negyedik negyedévben napi átlagban 309 ezer hordó olaj-egyenértékben termelt ki szénhidrogént, 3 százalékkal kisebb mennyiséget a 2014 negyedik negyedévinél. A líbiai és a jemeni kitermelés kiesését a norvégiai termelés 32 százalékos és az új-zélandi termelés 19 százalékos növekedése ellentételezte.

A tavalyi egész éves átlag napi 303 ezer hordó olaj-egyenérték volt, 2 százalékkal alacsonyabb a 2014-esnél. A tavalyi év végén az OMV 1,028 milliárd hordó-egyenérték kitermelhető olaj-és gázkészlettel rendelkezett.

Az OMV tavaly 28 százalékkal 2,769 milliárd euróra csökkentette beruházásait az idén pedig 2,4 milliárd eurót tervez beruházásokra fordítani. A tavaly bevezetett költségcsökkentési program 200 millió megtakarítást hozott a 2014-eshez képest, 2017-ig pedig további 100 milliót fog hozni a 2015-öshöz képest.

Az OMV 2016-os terveiben 40 dolláros Brent olajárral számol. A finomítók nyereségessége az európai kapacitástöbblet miatt az idén csökken majd valamelyest a 2015-öshöz képest, csakúgy, mint az olajvegyipari üzletágé.

Rainer Seele közölte, hogy az OMV új stratégiájában a cash-flow fenntartására, a költségek csökkentésére összpontosít, illetve a kitermelési üzletágban a jövedelmezőségi szempontokat a mennyiségi megfontolások elé helyezi. Az OMV fokozni kívánja emellett a feldolgozóipari üzletágának versenyképességét és a módosuló piaci követelményeknek megfelelően szerkezetátalakítást hajt végre a földgáz-üzletágban.

MTI

Hozzászólások

Bécsi iskolákba már több muszlim hitoktató kell, mint katolikus

Bécsi iskolákba már több muszlim hitoktató kell, mint katolikus

Ausztriában is hiány van tanárokból, de közülük is a muszlim hitoktatók a legkeresettebbek a bevándorlók miatt.

Betiltanák a fejkendők viselését az osztrák óvodákban és iskolákban

Betiltanák a fejkendők viselését az osztrák óvodákban és iskolákban

Az osztrákok országos szintű tilalmat akarnak bevezetni a fejkendő viselésével kapcsolatban.

Migránsokat egyre több szórakozóhelyről tiltják ki Ausztriában

Migránsokat egyre több szórakozóhelyről tiltják ki Ausztriában

A tulajdonosok közül egyre többen döntenek úgy, hogy nem szolgálnak ki migránsokat.

Bécs első újévi babájára jókivánságok helyett gyűlölet zúdult

Bécs első újévi babájára jókivánságok helyett gyűlölet zúdult

A kisbaba gratulációk helyett gyűlölködő megjegyzéseket kapott, mivel muszlimok a szülei.

Adventi kopogtatókat is be akarják tiltani Bécsben

Adventi kopogtatókat is be akarják tiltani Bécsben

A bécsi városi tanács tűzvédelmi okokra hivatkozik, mondván balesetet okoznak.

Muszlim nők sorra hagyják el Ausztriát a burkatilalom miatt

Muszlim nők sorra hagyják el Ausztriát a burkatilalom miatt

Az osztrákok által bevezetett tilalom bevált a rendőrség legfrissebb közlése alapján.

Betiltották a Mikulást és a karácsonyt egy bécsi iskolában

Betiltották a Mikulást és a karácsonyt egy bécsi iskolában

A szülők a döntésen kiakadtak és kitálaltak a sajtónak az intézményben lévő változásokról.

Tilalom ellenére szándékosan burkában sétált Bécsben négy nő

Tilalom ellenére szándékosan burkában sétált Bécsben négy nő

A svájci muszlim nő és társai provokálni akartak, a rendőrök be is vitték a fogdába.

Migráns gyerekekből két osztrák városban már külön osztály is indult

Migráns gyerekekből két osztrák városban már külön osztály is indult

Ausztriában eddig még nem volt olyan általános iskolai osztály, ahol senki sem beszélt németül.

Bevándorló feküdt ki a forgalmas út közepére Kismartonban – videó

Bevándorló feküdt ki a forgalmas út közepére Kismartonban – videó

A színesbőrű férfi egy bottal a kezében feküdt ki az útra és minden közeledővel agresszív volt.

http://ujhazak.com