Egyre több menekültkérelmet nyújtanak be Ausztriában

Egyre több menekültkérelmet nyújtanak be Ausztriában, Salzburgban már az odaérkezők 20 százaléka szeretne az országban maradni.

Egy salzburgi tanácsos szerint feltehetőleg a hideg idő miatt csökkent az emberek mobilitása, és mire Ausztriába érnek, már több ezer kilométert hagytak maguk mögött. Hozzátette: mivel Németország egyértelműen kijelentette hogy az Iránból, Afganisztán és Irakból érkezőknek kevesebb esélyük van a menekültstátus megszerzésére, ezért ezek az emberek inkább Ausztriában maradnak.

147348_minap_660x440

Salzburgban egyre több menedékkérőt kell elhelyezni, ezért a lehető leggyorsabban igyekeznek szükségszállásokat felállítani. A város vezetése azonban emberjogilag aggályosnak tartja, hogy ezeken a szállásokon csupán ágyak vannak, tusolók nincsenek.

Ausztriában januártól októberig 63 ezer, míg 2014-ben 28 ezer, 2013-ban 17 ezer menedékjogi kérelmet nyújtottak be. A kormány az év végéig több mint 95 ezer benyújtott és mintegy 25 ezer elfogadott menekültkérelemmel számol. Előreláthatólag az idén menekültstátust szerzők fele családegyesítési igényét is jelzi majd. Az osztrák külügyminiszter szerint amennyiben megállítható a migránsáradat, úgy 2016-ban 40 ezer jóváhagyott kérelem is születhet, amennyiben továbbra is sokan érkeznek, úgy ez a szám csak emelkedhet.

A tárca adatai szerint idén októberben adták be a legtöbb, a tízezret meghaladó menekültkérelmet, a legkevesebbet, csaknem háromezret pedig márciusban nyújtották be. Míg az év közepén átlagosan napi 300, úgy szeptember óta napi 600 kérelmet nyújtanak be Ausztriában. Szeptemberben az Ausztrián átutazók mindössze hat százaléka kérvényezte a menekültstátuszt.

A Der Standard korábbi beszámolója szerint míg 2006-ban 400, 2009-ben ezer, 2014-ben több mint kétezer, addig idén eddig több mint hatezer menekültkérelem érkezett kísérő nélkül érkező kiskorúaktól. Közülük négyezren Afganisztánból, 800-an Szíriából és 300-an Irakból jöttek.

A tiroli szociális szolgálat (TSD) adatai szerint Tirolban a menekültkérelmet benyújtók látogatják leginkább a nyelvi kurzusokat, 5000 emberből 3500-an éltek a német tanfolyam lehetőségével. A felnőttek körében az A1-es szintű alapfokú kurzusok a legnépszerűbbek, a gyerekek az óvodában vagy az iskolai oktatás keretein belül kezdik el a nyelv elsajátítását.

Míg idén 300 nyelvi kurzusra 400 ezer eurót fordítottak, addig a következő évben már csaknem egy millió eurós keret áll majd rendelkezésre. A szociális szolgálat tapasztalatai szerint amint az emberek megkapják a menedékjogot, abbahagyják a tanfolyamot, azonban amikor munkakeresésbe kezdenek, folytatják a nyelvi kurzusokat.

Számos fiatal menedékkérő szeretne tanulmányokat folytatni Ausztriában, ehhez azonban jobb, B2-es szintű nyelvtudás szükséges. A szociális szolgálat adatai szerint a menedékkérők iskolázottsági szintje igen különböző, hiszen a Szíriából vagy Iránból érkezők általában jó képzettségűek, azonban azoknak, akik Afganisztánból és az afrikai országokból jöttek, átlagosan alacsonyabb az iskolázottságuk.

MTI

Hozzászólások

Bécsi iskolákba már több muszlim hitoktató kell, mint katolikus

Bécsi iskolákba már több muszlim hitoktató kell, mint katolikus

Ausztriában is hiány van tanárokból, de közülük is a muszlim hitoktatók a legkeresettebbek a bevándorlók miatt.

Betiltanák a fejkendők viselését az osztrák óvodákban és iskolákban

Betiltanák a fejkendők viselését az osztrák óvodákban és iskolákban

Az osztrákok országos szintű tilalmat akarnak bevezetni a fejkendő viselésével kapcsolatban.

Migránsokat egyre több szórakozóhelyről tiltják ki Ausztriában

Migránsokat egyre több szórakozóhelyről tiltják ki Ausztriában

A tulajdonosok közül egyre többen döntenek úgy, hogy nem szolgálnak ki migránsokat.

Bécs első újévi babájára jókivánságok helyett gyűlölet zúdult

Bécs első újévi babájára jókivánságok helyett gyűlölet zúdult

A kisbaba gratulációk helyett gyűlölködő megjegyzéseket kapott, mivel muszlimok a szülei.

Adventi kopogtatókat is be akarják tiltani Bécsben

Adventi kopogtatókat is be akarják tiltani Bécsben

A bécsi városi tanács tűzvédelmi okokra hivatkozik, mondván balesetet okoznak.

Muszlim nők sorra hagyják el Ausztriát a burkatilalom miatt

Muszlim nők sorra hagyják el Ausztriát a burkatilalom miatt

Az osztrákok által bevezetett tilalom bevált a rendőrség legfrissebb közlése alapján.

Betiltották a Mikulást és a karácsonyt egy bécsi iskolában

Betiltották a Mikulást és a karácsonyt egy bécsi iskolában

A szülők a döntésen kiakadtak és kitálaltak a sajtónak az intézményben lévő változásokról.

Tilalom ellenére szándékosan burkában sétált Bécsben négy nő

Tilalom ellenére szándékosan burkában sétált Bécsben négy nő

A svájci muszlim nő és társai provokálni akartak, a rendőrök be is vitték a fogdába.

Migráns gyerekekből két osztrák városban már külön osztály is indult

Migráns gyerekekből két osztrák városban már külön osztály is indult

Ausztriában eddig még nem volt olyan általános iskolai osztály, ahol senki sem beszélt németül.

Bevándorló feküdt ki a forgalmas út közepére Kismartonban – videó

Bevándorló feküdt ki a forgalmas út közepére Kismartonban – videó

A színesbőrű férfi egy bottal a kezében feküdt ki az útra és minden közeledővel agresszív volt.

http://ujhazak.com