Még mindig a leköszönő államfő a legnépszerűbb politikus Ausztriában

A politikai élet szereplői közül a nemsokára leköszönő államfőben, Heinz Fischerben bíznak leginkább az osztrákok, és sokkal hitelesebbnek ítélik meg Christian Kern kancellárt, mint a teljes kormány működését - közölte a Der Standard című lap szerdai száma a Sora közvélemény-kutató intézet felmérésére hivatkozva.

Heinz Fischert a megkérdezettek 75 százaléka támogatta, Christian Kernnek 53 százalék szavazott bizalmat, míg az osztrák kormánynak 30 százalék.

Austrian President Heinz Fischer Will Visit Iran Soon

A kancellárt szorosan, 52 százalékkal követi Alexander Van der Bellen, a tavaszi államfőválasztás nyertese.
Reinhold Mitterlehner néppárti alkancellárt a válaszadók 49 százaléka ítélte meg pozitívan.

Az osztrák politikai élet szereplői közül a felmérés résztvevői a legkevesebben - 35 százaléknyian - az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnökének, Heinz-Christian Strachénak szavaztak bizalmat.

Az elemzésből az is kiderült, hogy az osztrákok 98 százaléka bízik a tűzoltóságban, 93 százalék a vöröskeresztben és 85 százalék az osztrák rendőrség tevékenységében. A felmérést végző intézet vezetője elmondta, hogy a rendőrség megítélése nyolc százalékponttal javult.

A közvélemény-kutatás szerint az Osztrák Gazdasági Kamarával (Wirtschaftskammer) szembeni elégedettség hét százalékkal megnőtt, jelenleg 65 százalékos. A katolikus egyházat a megkérdezettek 46 százaléka, vagyis 11 százalékkal többen tartják hitelesnek, mint korábban.

A tíz legmegbízhatóbbnak tartott szervezetet és személyiséget összegyűjtő listára a politikusok közül csak a hamarosan leköszönő Heinz Fischer került fel. Benne nagyjából a válaszadók hetven százaléka, vagyis ugyanannyian bíznak, mint az Osztrák Munkaügyi Kamarában (Arbeiterkammer), az osztrák hadseregben és Marcel Kollerben, az osztrák labdarúgó válogatott szövetségi kapitányában.

A lista alapján a "legmegbízhatóbb osztrák" címet Marcel Hirscher osztrák alpesi síelő érdemli ki, a megkérdezettek 82 százaléka vélekedik így. Ugyanennyien gondolják azt is, hogy Ferenc pápa a leghitelesebb személy.

A felmérés a cégek és a vállalkozások megítélését is vizsgálta. A megkérdezettek 82 százaléka szerint a Hofer, 80 százalék szerint pedig a Spar élelmiszer-üzletlánc a legmegbízhatóbb. Nagyjából hetven százalék szavaz bizalmat az Osztrák Vasúttársaságnak (ÖBB), a Billa élelmiszerláncnak és az Osztrák Postának.

MTI

Hozzászólások

Bécsi iskolákba már több muszlim hitoktató kell, mint katolikus

Bécsi iskolákba már több muszlim hitoktató kell, mint katolikus

Ausztriában is hiány van tanárokból, de közülük is a muszlim hitoktatók a legkeresettebbek a bevándorlók miatt.

Betiltanák a fejkendők viselését az osztrák óvodákban és iskolákban

Betiltanák a fejkendők viselését az osztrák óvodákban és iskolákban

Az osztrákok országos szintű tilalmat akarnak bevezetni a fejkendő viselésével kapcsolatban.

Migránsokat egyre több szórakozóhelyről tiltják ki Ausztriában

Migránsokat egyre több szórakozóhelyről tiltják ki Ausztriában

A tulajdonosok közül egyre többen döntenek úgy, hogy nem szolgálnak ki migránsokat.

Bécs első újévi babájára jókivánságok helyett gyűlölet zúdult

Bécs első újévi babájára jókivánságok helyett gyűlölet zúdult

A kisbaba gratulációk helyett gyűlölködő megjegyzéseket kapott, mivel muszlimok a szülei.

Adventi kopogtatókat is be akarják tiltani Bécsben

Adventi kopogtatókat is be akarják tiltani Bécsben

A bécsi városi tanács tűzvédelmi okokra hivatkozik, mondván balesetet okoznak.

Muszlim nők sorra hagyják el Ausztriát a burkatilalom miatt

Muszlim nők sorra hagyják el Ausztriát a burkatilalom miatt

Az osztrákok által bevezetett tilalom bevált a rendőrség legfrissebb közlése alapján.

Betiltották a Mikulást és a karácsonyt egy bécsi iskolában

Betiltották a Mikulást és a karácsonyt egy bécsi iskolában

A szülők a döntésen kiakadtak és kitálaltak a sajtónak az intézményben lévő változásokról.

Tilalom ellenére szándékosan burkában sétált Bécsben négy nő

Tilalom ellenére szándékosan burkában sétált Bécsben négy nő

A svájci muszlim nő és társai provokálni akartak, a rendőrök be is vitték a fogdába.

Migráns gyerekekből két osztrák városban már külön osztály is indult

Migráns gyerekekből két osztrák városban már külön osztály is indult

Ausztriában eddig még nem volt olyan általános iskolai osztály, ahol senki sem beszélt németül.

Bevándorló feküdt ki a forgalmas út közepére Kismartonban – videó

Bevándorló feküdt ki a forgalmas út közepére Kismartonban – videó

A színesbőrű férfi egy bottal a kezében feküdt ki az útra és minden közeledővel agresszív volt.

http://ujhazak.com