Nőtt az osztrák kancellár népszerűsége

Nőtt az osztrák kancellár népszerűsége, és mintegy kétszer annyian szavaznának rá, mint pártjára, az Osztrák Szociáldemokrata Pártra (SPÖ) a Gallup intézet által vasárnap bemutatott közvélemény-kutatás eredményei szerint.

Werner Faymann korábbi kancellár és szociáldemokrata (SPÖ) pártelnök lemondása után Christian Kern május közepén tette le a hivatali esküt, és került ezzel a szociáldemokraták és a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) alkotta nagykoalíciós kormány élére.

2

Ha közvetlenül választanának kancellárt, akkor most 47 százalék voksolna Kernre, vagyis három százalékponttal többen, mint a beiktatását követő napokban. Heinz-Christian Strache szabadságpárti elnökre 28 százalék, Reinhold Mitterlehner néppárti alkancellárra pedig 17 százalék voksolna. A felmérés szerint Strache és Mitterlehner támogatottsága egyaránt pár százalékponttal kevesebb, mint két héttel ezelőtt.

Amennyiben azonban az osztrák külügyminisztert, Sebastian Kurzot is választhatnák kancellárnak, úgy a sorrend felborul: a legtöbb válaszadó, 27 százalék a néppárti Kurzot támogatná, 25 százalék a jelenlegi kancellárt és 21 százalék Strachét.

Christian Kern a megkérdezettek 55 százalékában jó benyomást kelt, 24 százaléknak azonban nem szimpatikus. Werner Faymannról a hivatali idejében végzett kutatás szerint 32 százalék gondolta úgy, hogy megnyerő politikus, 57 százalék pedig elégedetlen volt vele.

Az új kancellár bejelentéseivel és megnyilvánulásaival most 54 százalék elégedett, 18 százalék azonban csalódott Kern eddigi tevékenységében. A válaszadók többsége, hatvan százaléka, azonban úgy véli, hogy Christian Kern új programja nem hoz érezhető változást az országban, és negyven százalék hisz az új kancellár intézkedéseinek sikerében.

A megkérdezettek mindössze 14 százalék szavazna a jelenlegi szociáldemokrata-néppárti kormánykoalícióra, 22 százalék szociáldemokrata, zöldpárti és liberális koalíciós kormányzásban bízna. A néppárti és szabadságpárti vezetésre 18 százalék, míg a szociáldemokrata és szabadságpárti irányításra 13 százalék voksolna.

Az osztrákok 40 százaléka úgy véli, hogy hamarosan előre hozott választások lesznek, míg 42 százalék azt gondolja, hogy a kormány nem borul a ciklus végéig, 2018-ig. Ha most tartanák a választásokat, akkor továbbra is a legtöbben, a válaszadók 30 százaléka az Osztrák Szabadságpártra (FPÖ) szavazna, míg a jelenlegi kormánykoalíciót alkotó SPÖ 24, az ÖVP 21 százalékot kapna.

A felmérést 600 ember részvételével, május utolsó hetében készítették.

MTI

Hozzászólások

Bécsi iskolákba már több muszlim hitoktató kell, mint katolikus

Bécsi iskolákba már több muszlim hitoktató kell, mint katolikus

Ausztriában is hiány van tanárokból, de közülük is a muszlim hitoktatók a legkeresettebbek a bevándorlók miatt.

Betiltanák a fejkendők viselését az osztrák óvodákban és iskolákban

Betiltanák a fejkendők viselését az osztrák óvodákban és iskolákban

Az osztrákok országos szintű tilalmat akarnak bevezetni a fejkendő viselésével kapcsolatban.

Migránsokat egyre több szórakozóhelyről tiltják ki Ausztriában

Migránsokat egyre több szórakozóhelyről tiltják ki Ausztriában

A tulajdonosok közül egyre többen döntenek úgy, hogy nem szolgálnak ki migránsokat.

Bécs első újévi babájára jókivánságok helyett gyűlölet zúdult

Bécs első újévi babájára jókivánságok helyett gyűlölet zúdult

A kisbaba gratulációk helyett gyűlölködő megjegyzéseket kapott, mivel muszlimok a szülei.

Adventi kopogtatókat is be akarják tiltani Bécsben

Adventi kopogtatókat is be akarják tiltani Bécsben

A bécsi városi tanács tűzvédelmi okokra hivatkozik, mondván balesetet okoznak.

Muszlim nők sorra hagyják el Ausztriát a burkatilalom miatt

Muszlim nők sorra hagyják el Ausztriát a burkatilalom miatt

Az osztrákok által bevezetett tilalom bevált a rendőrség legfrissebb közlése alapján.

Betiltották a Mikulást és a karácsonyt egy bécsi iskolában

Betiltották a Mikulást és a karácsonyt egy bécsi iskolában

A szülők a döntésen kiakadtak és kitálaltak a sajtónak az intézményben lévő változásokról.

Tilalom ellenére szándékosan burkában sétált Bécsben négy nő

Tilalom ellenére szándékosan burkában sétált Bécsben négy nő

A svájci muszlim nő és társai provokálni akartak, a rendőrök be is vitték a fogdába.

Migráns gyerekekből két osztrák városban már külön osztály is indult

Migráns gyerekekből két osztrák városban már külön osztály is indult

Ausztriában eddig még nem volt olyan általános iskolai osztály, ahol senki sem beszélt németül.

Bevándorló feküdt ki a forgalmas út közepére Kismartonban – videó

Bevándorló feküdt ki a forgalmas út közepére Kismartonban – videó

A színesbőrű férfi egy bottal a kezében feküdt ki az útra és minden közeledővel agresszív volt.

http://ujhazak.com