Osztrák külügyminiszter: A radikalizálódás elleni harc lesz az osztrák EBESZ elnökség célkitűzése

A radikalizálódás elleni harc lesz majd az osztrák EBESZ elnökség célkitűzése - jelentette ki Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter Bécsben csütörtökön, amikor bemutatta Ausztria programját, amelyet 2017. január elsejétől betöltendő soros EBESZ-elnökség alatt kíván megvalósítani.

Sebastian Kurz beszédében azon körülményeket sorolta, amelyek az európai biztonságot és stabilitást, valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) által megvalósuló közös értékeket veszélyeztetik.

sebastian kurz

Ennek keretein belül kitért az erősödő katonai összecsapásokra, a fiatalok szélsőségessé válására és az államok közötti, valamint az állami intézményekkel és szervezetekkel szemben kialakult bizalmatlanságra.

"Az Ukrajnában zajló konfliktus egyértelműen rávilágított a bizalmi válságra, és egyúttal világossá tette, hogy mennyire nélkülözhetetlen feladatot tölt be az EBESZ" - mondta Kurz.

Aláhúzta: az ausztriai elnökség számára elsődleges lesz a minszki egyezmény alapján megoldást találni a kelet-ukrajnai válságra, továbbá figyelemmel követni a Hegyi-Karabah, a Dnyeszter-menti Moldáv Köztársaság és Grúzia égető konfliktusait.

Kurz beszédében szorgalmazta a terrorizmus elleni harcot.A miniszter szerint nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az EBESZ-régióból emberek tízezrei csatlakoztak az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezethez azért, hogy "a világ más részeiben erőszakot kövessenek el, gyilkoljanak vagy eltöröljék a vallási kisebbségeket".

A fiatalok radikalizálódása elleni küzdelem jegyében Kurz regionális tanfolyamokat hirdetetett meg. "Ebbe a mediterrán régióban lévő partnereinket is aktívan belevonjuk" - jelentette ki a külügyi tárcavezető.

Elmondta ugyanakkor, hogy a fiatalok szélsőségessé válása elleni harc lesz majd a fő témája annak a bécsi konferenciának, amelyet a mediterrán országokkal közösen tartanak október 5-én és 6-án az osztrák fővárosban.

A döntő az, hogy ebben az összefüggésben is tekintettel legyünk az emberi és alapjogokra - jelentette ki Kurz, aki szerint az életfeltételek javítását, az illegális bevándorlás megakadályozását és a menekültek integrációját is szem előtt kell tartani.

Ausztria 2017. január elsején veszi át a szervezet soros elnöki tisztségét Németországtól.

MTI

Hozzászólások

Bécsi iskolákba már több muszlim hitoktató kell, mint katolikus

Bécsi iskolákba már több muszlim hitoktató kell, mint katolikus

Ausztriában is hiány van tanárokból, de közülük is a muszlim hitoktatók a legkeresettebbek a bevándorlók miatt.

Betiltanák a fejkendők viselését az osztrák óvodákban és iskolákban

Betiltanák a fejkendők viselését az osztrák óvodákban és iskolákban

Az osztrákok országos szintű tilalmat akarnak bevezetni a fejkendő viselésével kapcsolatban.

Migránsokat egyre több szórakozóhelyről tiltják ki Ausztriában

Migránsokat egyre több szórakozóhelyről tiltják ki Ausztriában

A tulajdonosok közül egyre többen döntenek úgy, hogy nem szolgálnak ki migránsokat.

Bécs első újévi babájára jókivánságok helyett gyűlölet zúdult

Bécs első újévi babájára jókivánságok helyett gyűlölet zúdult

A kisbaba gratulációk helyett gyűlölködő megjegyzéseket kapott, mivel muszlimok a szülei.

Adventi kopogtatókat is be akarják tiltani Bécsben

Adventi kopogtatókat is be akarják tiltani Bécsben

A bécsi városi tanács tűzvédelmi okokra hivatkozik, mondván balesetet okoznak.

Muszlim nők sorra hagyják el Ausztriát a burkatilalom miatt

Muszlim nők sorra hagyják el Ausztriát a burkatilalom miatt

Az osztrákok által bevezetett tilalom bevált a rendőrség legfrissebb közlése alapján.

Betiltották a Mikulást és a karácsonyt egy bécsi iskolában

Betiltották a Mikulást és a karácsonyt egy bécsi iskolában

A szülők a döntésen kiakadtak és kitálaltak a sajtónak az intézményben lévő változásokról.

Tilalom ellenére szándékosan burkában sétált Bécsben négy nő

Tilalom ellenére szándékosan burkában sétált Bécsben négy nő

A svájci muszlim nő és társai provokálni akartak, a rendőrök be is vitték a fogdába.

Migráns gyerekekből két osztrák városban már külön osztály is indult

Migráns gyerekekből két osztrák városban már külön osztály is indult

Ausztriában eddig még nem volt olyan általános iskolai osztály, ahol senki sem beszélt németül.

Bevándorló feküdt ki a forgalmas út közepére Kismartonban – videó

Bevándorló feküdt ki a forgalmas út közepére Kismartonban – videó

A színesbőrű férfi egy bottal a kezében feküdt ki az útra és minden közeledővel agresszív volt.

http://ujhazak.com