További bővülésre számít a Mini a magyar piacon

A BMW-csoporthoz tartozó brit Mini márka tavaly rekordértékesítéssel zárta az évet, 360 233 autót adott el, 6,4 százalékkal többet, mint 2015-ben. Magyarországon  a 141 autó értékesítésével 18 százalékos növekedést ért el, az idén további bővülésre és arra számítanak, hogy a Mini nagyobb piaci részesedést szerezhet a prémiumszegmensben. Oros Attila, a világon az 5. legnagyobb prémium autógyártó, a Mini márkaigazgatója a legújabb modell, a megújult Countryman magyarországi bemutatóján az MTI-nek elmondta, hogy az új típus kapja meg a Minik közül elsőként a plug-in hibrid hajtást, ezzel új fogyasztói kört céloznak meg. Hozzátette, tavaly a magyarországi eladások a kis- és kompakt prémium kategóriában 6 százalékot tettek ki. Éles a verseny, ez a legdinamikusabban fejlődő szegmensek egyike és minden márka új szereplőt indít - tette hozzá.


A Countryman előző generációját 2010-ben mutatták be, azóta több mint 570 ezer darabot adtak el belőle. Az új változata minden dimenziójában kicsit nagyobb lett, például 202 milliméterrel hosszabb, a tengelytávja pedig 75 milliméterrel nőtt. A csomagtere is nagyobb lett, 350 literre bővült. A Countryman méreteit tekintve akár családi autó is lehet, ezért ezekre a vásárlókra új célcsoportként tekint a gyártó - közölte Oros Attila. Mint mondta, az autó a prémium kompakt SUV/SAV dinamikusan fejlődő kategóriába tartozik.


A típus három benzines és két dízel változata elérhető összkerékhajtással, de az igazi újdonság tavasszal érkezik: a BMW népszerű plug-in hibrid hajtása először ebben a Miniben jelenik meg. A Countrymant egy háromhengeres, 1,5 literes 136 lóerős benzinmotor és egy 88 lóerős elektromotor mozgatja majd, összesen 224 lóerővel. Tisztán elektromos hajtással 40 kilométer hatótáv megtételére lesz képes, így Magyarországon a kedvezményekre jogosító zöld rendszámmal kerülhet majd forgalomba.


A Countryman alapára a 136 lóerős benzinmotorral 7,7 millió forint, négykerékhajtással ugyanez 8,3 millió. Az első teljesen elektromos Minit 2019-re ígéri a gyártó. Magyarországon négy márkakereskedésben kínálják a márka modelljeit, a két korábbi budapesti egységhez idén február elején csatlakozott Győr és Pécs is.


A BMW-csoport autós szegmensének adózott eredménye 5,4 milliárd euró (+11,7 százalék) volt tavaly.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Türkizkék lámpák jelezhetik, ha robotpilóta vezet egy járművet

Türkizkék lámpák jelezhetik, ha robotpilóta vezet egy járművet

A Mercedes már meg is kapta az engedélyt.

Az autófóliázás öt előnye, amiért érdemes befektetni rá

Az autófóliázás öt előnye, amiért érdemes befektetni rá

Védd autódat és hozd ki belőle a legtöbbet: Az autófóliázás 10 előnye, amit nem érdemes figyelmen kívül hagyni!

Hobbiból munka - beszélgetés Kántor Gergővel, a Kocsiszaki autósbolt és webáruház tulajdonosával

Hobbiból munka - beszélgetés Kántor Gergővel, a Kocsiszaki autósbolt és webáruház tulajdonosával

Vannak olyan szerencsések emberek, akik elmondhatják magukról, hogy a hobbijuk egyben a munkájuk is. Ilyen Kántor Gergő, aki néhány évvel ezelőtt úgy döntött, üzlettársával, Szabolcsi Péterrel közösen az autók iránti rajongását és hatalmas terméktudását bizniszbe ülteti át. Gergővel a Kocsiszaki.hu

Gumiválasztás helyesen: hasznos tudnivalók mindenkinek

Gumiválasztás helyesen: hasznos tudnivalók mindenkinek

Rengeteg autótulajdonos számára igazi rémálom, amikor új gumikat kell felszerelni járművére. Legyen szó defektről vagy elhasználódott abroncsokról, az optimális típus kiválasztását számos dolog befolyásolja, amelyeket feltétlenül át kell gondolni vásárlás előtt. A témában az autogumiplaza.hu webáruh

Cégautó-kérdés: Átírjam vagy sem? Így spórolhatsz a legtöbbet

Cégautó-kérdés: Átírjam vagy sem? Így spórolhatsz a legtöbbet

A 2022 júliusától bevezetett dupla cégautóadó hírére rengeteg vállalkozó elkezdett számolni, hogy vajon fenntartható-e ezzel a plusz költséggel a cég nevén hagyni a gépkocsit, vagy jobban megérné átíratni magánszemélyre - cikkünkben mindkét forgatókönyvre hoztunk pénztárcakímélő tippet.

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Sokan a dísztárcsának csak díszítő funkciót tulajdonítanak, főleg a nevéből kiindulva. Ugyanakkor nemcsak arra jó, hogy letakarja a hőálló festékkel kezeld acélfelniket. Ahhoz azonban, hogy megértsük, miért is van szükség dísztárcsára, kicsit jobban bele kell látnunk a kerék fejlődésébe. A kerekek a

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere fontosságára nem lehet elégszer felhívni a figyelmet, a Gumiszervizem időpontfoglalója az alábbiakban foglalta össze, hogy miért is fontos a rendszeres olajcsere.

Sebességtúllépés, amely még nem jár birsággal

Sebességtúllépés, amely még nem jár birsággal

Egyáltalán nem érdemes kockáztatni, de nem árt tudni, hogy ha figyelmetlenség miatt picivel gyorsabban hajtunk nem biztos, hogy kapjuk majd a csekket.

Az autó melyik ülése a kedvenced?

Az autó melyik ülése a kedvenced?

Egy dán pszichológuscsoport vizsgálata alapján megtudhatod, hogy melyik személyiségtípusba tartozol az alapján, hogy hol ülsz a kocsiban.

25 milliós BMW-be temette el az apját a nigériai férfi

25 milliós BMW-be temette el az apját a nigériai férfi

Azubuike úgy érezte, hogy többet jelent neki az apja annál, hogy egy szimpla koporsóba temesse el.

http://ujhazak.com