Egy vasárnap eltűnt túrázó holttestét találták meg a Pilisben

Eltűnt egy 65 év körüli gyakorlott túrázó vasárnap Pilisborosjenő térségében, holttestét a barlangi mentők kedden találták meg egy sziklás területen - tájékoztatta a Pest Megyei Kutató-mentő Szolgálat vezetője szerdán az MTI-t.

omsz_logoBalázs László elmondta, hogy a budapesti férfi vasárnap délelőtt autóval ment Pilisborosjenőig, majd kocsiját egy parkolóban hagyva túrázni indult. Mivel sötétedésig nem ért haza, családja bejelentette az eltűnését.

Hétfő hajnaltól több tucat polgárőr és rendőr fésülte át a térséget, a keresésbe a Pest Megyei Kutató-mentő Szolgálat tagjai is bekapcsolódtak - mondta a szolgálat vezetője.

Tájékoztatása szerint helikopterről is pásztázták az eltűnt férfi által gyakorta használt túraútvonalak környékét, de nem jártak sikerrel, ezért a Magyar Barlangi Mentőszolgálat szakembereit arra kérték: különleges technikával vizsgálják át a nehezen járható, sziklás, bozótos területeket is.

Kedd délután ők találták meg a férfi fákon fennakadt felszerelésének, illetve ruházatának egy részét, majd a holttestet Pilisborosjenő és Csobánka között, a Kis-Kevély hegy egyik kilátópontjától 180 méterrel lejjebb, a sziklákon. A túrázó vélhetően lezuhant a magasból - mondta Balázs László.

A haláleset körülményeit a Budaörsi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja - közölte Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

MTI

Hozzászólások

Tragikus tengeralattjáró-katasztrófák

Tragikus tengeralattjáró-katasztrófák

Ezek voltak a törtélem legsúlyosabb balesetei.

Magas sarkú cipőben akart átszaladni a lány a háromsávos úton - videó 18+

Magas sarkú cipőben akart átszaladni a lány a háromsávos úton - videó 18+

A sokkoló felvételt egy térfigyelő kamera készítette, s azóta vírusként terjed az interneten.

Ezeket a dolgokat nem tartják otthon a sürgősségin dolgozó orvosok

Ezeket a dolgokat nem tartják otthon a sürgősségin dolgozó orvosok

Nagyon jól tudják, hogy milyen veszélyes az asztalhoz húzható etetőszék, a gombelem vagy például a trambulin.

Autóstul repült be a pékségbe a 66 éves dabasi nő - fotók

Autóstul repült be a pékségbe a 66 éves dabasi nő - fotók

Az idős nő a pékség előterébe csapódott be, egy ember megsérült a balesetben.

Újabb halálos áldozata van a 4-es főúton történt balesetnek

Újabb halálos áldozata van a 4-es főúton történt balesetnek

Újabb halálos áldozata van a 4-es főúton történt hajnali balesetnek, az Országos Mentőszervezet (OMSZ) Jász-Nagykun-Szolnok megyei kirendeltségének vezetője csütörtök reggel közölte, hogy a teherautó ...

Halálra gázoltak egy férfit Enyingnél

Halálra gázoltak egy férfit Enyingnél

Elgázoltak és cserbenhagytak egy gyalogost Enying térségében szerdán, a férfi a helyszínen meghalt - tájékoztatott a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. A közlemény szerint a 64-...

Villanyoszlopnak ütközött egy személyautó Budapesten

Villanyoszlopnak ütközött egy személyautó Budapesten

Budapest, 2016. október 29. A mentősök elszállítják a baleset súlyos sérültjét a főváros XVIII. kerületében, a Gyömrői és a Felsőcsatári út sarkán, ahol egy személyautó villanyoszlopnak ütközött, m...

Tömegkarambol miatt nagy a torlódás az M3-ason a bagi lehajtónál

Tömegkarambol miatt nagy a torlódás az M3-ason a bagi lehajtónál

Hét autó ütközött össze, többen megsérültek szombat reggel az M3-as autópálya Miskolc felé vezető oldalán Bag térségében; a pályát lezárták, nagy a dugó - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóv...

Menetrend szerint közlekedő autóbusz ütközött Csákvár és Csákberény között

Menetrend szerint közlekedő autóbusz ütközött Csákvár és Csákberény között

Menetrend szerint közlekedő autóbusszal ütközött egy gépkocsi a Csákvár és Csákberény közötti útszakaszon kedd reggel, a gépkocsi vezetője megsérült - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgat...

Nyolcan sérültek meg egy balesetben a ferihegyi gyorsforgalmi úton

Nyolcan sérültek meg egy balesetben a ferihegyi gyorsforgalmi úton

Több jármű ütközött vasárnap reggel a fővárosban a ferihegyi gyorsforgalmi úton, a balesetben nyolcan megsérültek, a műszaki mentés idejére az utat lezárták - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Iga...

http://ujhazak.com