Gyalogost gázolt személyautó Nagytevel és Homokbödöge között

Egy ember meghalt, öten megsérültek, amikor egy személyautó az út szélén közlekedő emberek közé hajtott Veszprém megyében vasárnap hajnalban - tájékoztatta a baleset körülményeiről a Veszprém megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-t.

rendőrségA baleset Nagytevel és Homokbödöge között, a 8303-as út 9-es kilométerszelvényében történt. Frankó Marianna elmondta, hajnali fél négykor egy Homokbödöge felől Nagytevel irányába haladó 36 éves pápakovácsi férfi egy balra ívelő kanyarban autójával lesodródott az útról és az út szélén gyalogosan közlekedő öttagú csoport közé hajtott.

A szóvivő hozzátette, a balesetben egy 19 éves nagyteveli nő a helyszínen életét vesztette. Az elsődleges információkkal szemben rajta kívül nem hárman, hanem öten sérültek meg.

Somlai Artúr, a mentőszolgálat Veszprém megyei mentésvezetője elmondta, egy ember a helyszínen elhunyt, két életveszélyes sérültet a győri, két súlyos sérültet az ajkai kórházba vittek, egy embert pedig könnyű sérülésekkel a helyszínen láttak el a mentők.

A rendőrség a helyszínelés idejére az utat órákra teljes szélességében lezárta, de már mindkét irányban megindult a forgalom.

MTI

Hozzászólások

Tragikus tengeralattjáró-katasztrófák

Tragikus tengeralattjáró-katasztrófák

Ezek voltak a törtélem legsúlyosabb balesetei.

Magas sarkú cipőben akart átszaladni a lány a háromsávos úton - videó 18+

Magas sarkú cipőben akart átszaladni a lány a háromsávos úton - videó 18+

A sokkoló felvételt egy térfigyelő kamera készítette, s azóta vírusként terjed az interneten.

Ezeket a dolgokat nem tartják otthon a sürgősségin dolgozó orvosok

Ezeket a dolgokat nem tartják otthon a sürgősségin dolgozó orvosok

Nagyon jól tudják, hogy milyen veszélyes az asztalhoz húzható etetőszék, a gombelem vagy például a trambulin.

Autóstul repült be a pékségbe a 66 éves dabasi nő - fotók

Autóstul repült be a pékségbe a 66 éves dabasi nő - fotók

Az idős nő a pékség előterébe csapódott be, egy ember megsérült a balesetben.

Újabb halálos áldozata van a 4-es főúton történt balesetnek

Újabb halálos áldozata van a 4-es főúton történt balesetnek

Újabb halálos áldozata van a 4-es főúton történt hajnali balesetnek, az Országos Mentőszervezet (OMSZ) Jász-Nagykun-Szolnok megyei kirendeltségének vezetője csütörtök reggel közölte, hogy a teherautó ...

Halálra gázoltak egy férfit Enyingnél

Halálra gázoltak egy férfit Enyingnél

Elgázoltak és cserbenhagytak egy gyalogost Enying térségében szerdán, a férfi a helyszínen meghalt - tájékoztatott a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. A közlemény szerint a 64-...

Villanyoszlopnak ütközött egy személyautó Budapesten

Villanyoszlopnak ütközött egy személyautó Budapesten

Budapest, 2016. október 29. A mentősök elszállítják a baleset súlyos sérültjét a főváros XVIII. kerületében, a Gyömrői és a Felsőcsatári út sarkán, ahol egy személyautó villanyoszlopnak ütközött, m...

Tömegkarambol miatt nagy a torlódás az M3-ason a bagi lehajtónál

Tömegkarambol miatt nagy a torlódás az M3-ason a bagi lehajtónál

Hét autó ütközött össze, többen megsérültek szombat reggel az M3-as autópálya Miskolc felé vezető oldalán Bag térségében; a pályát lezárták, nagy a dugó - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóv...

Menetrend szerint közlekedő autóbusz ütközött Csákvár és Csákberény között

Menetrend szerint közlekedő autóbusz ütközött Csákvár és Csákberény között

Menetrend szerint közlekedő autóbusszal ütközött egy gépkocsi a Csákvár és Csákberény közötti útszakaszon kedd reggel, a gépkocsi vezetője megsérült - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgat...

Nyolcan sérültek meg egy balesetben a ferihegyi gyorsforgalmi úton

Nyolcan sérültek meg egy balesetben a ferihegyi gyorsforgalmi úton

Több jármű ütközött vasárnap reggel a fővárosban a ferihegyi gyorsforgalmi úton, a balesetben nyolcan megsérültek, a műszaki mentés idejére az utat lezárták - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Iga...

http://ujhazak.com