Budapest Pride - Nagykövetségek a fesztivál mellett

Huszonöt nagykövetség a 20. Budapest Pride fesztivál alkalmából pénteken közös közleményben támogatásáról biztosította a magyarországi leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) közösségeket, valamint a békés és törvényes keretek közötti önkifejezésüket.prideAz amerikai, ausztrál, osztrák, belga, brazil, dán, brit, finn, francia, görög, holland, ír, izraeli, kanadai, litván, máltai, német, norvég, olasz, portugál, spanyol, svájci, svéd, szlovén és új-zélandi nagykövetség a közleményben kiemelte: az emberi jogok tiszteletben tartása - ezen belül az igazságosság, az egyenlőség, a megkülönböztetés elutasítása, a véleménynyilvánítás szabadsága és e jogok szabad gyakorlása -, valamint a törvényesség a demokratikus államok alapkövei. A nemzetközi emberi jogi szabályozás alapja, hogy minden embert egyenlő jogok és szabadságok illetnek meg, ahogyan azt az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata is kimondja.

Az emberi jogokat érvényesnek kell tekinteni minden emberre nézve, egyenlő módon, tekintet nélkül a szexuális orientációra vagy a nemi identitásra. Ez a demokratikus alapelvek lényege - mutattak rá. Hozzátették: a sokszínűség ünneplése biztos módja annak, hogy népszerűsítsék az emberi jogok tiszteletben tartását.

Miközben a nagykövetségek üdvözölték a szexuális orientáción vagy nemi identitáson alapuló erőszak és diszkrimináció elleni harcban nemzetközi, regionális és nemzeti szinten elért kedvező fejleményeket, egyúttal komoly aggodalmukat fejezték ki egyének szexuális orientációja vagy nemi identitása miatt a világ minden táján elkövetett erőszakos cselekmények és megkülönböztetés miatt. Elutasítottak és elítéltek minden ilyen megkülönböztetést, mivel az - írták - összeegyeztethetetlen az ENSZ, az EU és az Európa Tanács joganyagával.

Üdvözölték a magyar kormány e jogok iránti elkötelezettségét, továbbá azt, hogy támogatta az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának szexuális orientáció és nemi identitás témában 2011 júniusában és 2014 szeptemberében meghozott határozatait.

Hangsúlyozták: a pénteken kezdődő Budapest Pride támogatja a leszbikus, meleg, biszexuális, és transznemű (LMBT) emberekkel szemben tanúsított egyenlő bánásmód elvét, amely elengedhetetlen része a toleráns és tiszteletteljes társadalomnak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com