A család fontosságát hangsúlyozták határon túli magyar vezetők

A család fontosságát emelték ki határon túli magyar vezetők a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége által Családban élni és magyarnak maradni a szülőföldön címmel szervezett konferencián, szombaton az Országházban. Biró Zsolt, a romániai Magyar Polgári Párt elnöke kiemelte: a globalizálódó világ kihívásai kikezdik a hagyományos székely családmodellt, így nem kis felelőssége van annak, aki kapcsolatba kerül a családpolitikával, sőt mindenkire komoly felelősség hárul. Magyarországon a legmagasabb szinten elismerik a család fontosságát, "nem üres lózung a családpolitika", a sokgyermekes családok támogatása - vélekedett.

Hozzátette: fontos, hogy "egységes magyar nemzetben tudunk gondolkodni". Biró Zsolt szerint a család a legtermészetesebb közösség, a társadalom legősibb alapvető eleme, amely nem minősíthető vissza valamiféle "szerződéses érdektársulásra", szerepe a társadalom szövetének megerősítésében alapvető, ezért ha a családok sérülnek, rajtuk keresztül sérül az összes közösségi forma is. Olyan cselekvési programra van szükség, amely a népességfogyás mélyén húzódó bajokat orvosolhatja - mondta.

Szabó Ödön, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) frakcióvezető-helyettese előadásában rámutatott: ahhoz, hogy a magyarság kisebbségi helyzetben megmaradhasson, jogbiztonság, gazdasági és kisebbségi biztonság szükséges, Romániában pedig mind a hárommal vannak gondok. Azt mondta: a magyar vállalkozókat és a közösség vezetőit rendszeresen megfélemlítik, utalva az elkobzott egyházi vagyon visszaszolgáltatását segítők koncepciós pereire, valamint a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum ügyére.

Ebben a helyzetben különösen nehéz megteremteni a családok biztonságérzetét, amelyhez elengedhetetlen a határon túli magyarság egysége és a meglévő magyar oktatási hálózat megvédése - mutatott rá Szabó Ödön. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség - Demokratikus Cselekvés Pártja szerbiai parlamenti frakcióvezetője közölte: Szerbiában a legutóbbi népszámlálás adatai szerint a lakosság 3,5 százaléka vallja magát magyar nemzetiségűnek, ez 40 ezerrel kevesebb embert jelent, mint tíz évvel korábban.

A demográfiai csökkenés egész Szerbiát érinti, de a kisebbségi közösségek esetében jelentősebb, mint az országos átlag - magyarázta. Hozzátette: ráadásul a magyar közösségben az átlagéletkor három évvel magasabb, mint a szerbiai átlag. Pásztor Bálint kifejtette: feladatuk, hogy a magyar közösséget a szülőföldön tartsák, ez az alapja a demográfiai mutatók javulásának, a boldogulásuknak és a kollektív jogok érvényesítésének. Bár a magyar kormány határozott támogatását élvezik, "a csatákat elsősorban otthon kell megvívni", ezért fontos a magyar közösség megfelelő képviselete a szerbiai törvényhozásban és az önkormányzatokban - vélekedett.

Őry Péter, a szlovákiai Magyar Közösség Pártja országos tanácsának elnöke a gazdasági helyzet fontosságról beszélt. Mint mondta, a fiatalok szülőföldön maradási, családalapítási és gyermekvállalási kedvét erősen befolyásolja egy-egy térség gazdasági helyzete. Közlése szerint Szlovákiában a gazdaságilag leggyengébben teljesítő térség éppen a magyarok lakta régió. Van olyan határ menti település, ahol 70 százalékos a munkanélküliség, és ezek a területek rendre kimaradnak a szlovák kormány ipari fejlesztéseiből - mondta.

Őry Péter aggasztó jelenségként szólt arról, hogy a magyar fiatalok "nem fektetnek be a jövőbe", inkább eladják nagyszüleik, szüleik földjét. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, parlamenti képviselő hangoztatta: a családok helyzete a legfontosabb a magyar nemzet jövője és megmaradása szempontjából. Lényeges a nemzet egységének helyreállítása, hogy ebben az egységben tehessenek a nemzet megmaradásáért - mutatott rá.

Azt mondta: a kárpátaljai magyarság élete soha nem volt könnyű, rengeteg nehézséggel kellett szembenéznie történelme során, sokat kellett küzdenie. A család azért fontos, mert amikor más lehetőség nem volt, a magyar nyelvet és kultúrát a családban ismerte meg a kárpátaljai magyar - magyarázta Brenzovics László.

(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com