A két ünnep között is nyitva tartanak a budapesti adventi vásárok

Csütörtökön kora délután ugyan bezárnak, de a Városháza parkban és a Vörösmarty téren már péntektől, a Bazilikánál pedig december 27-től ismét teljes nyitvatartással üzemelnek a budapesti adventi vásárok.

Pénteken mindhárom helyszínen javarészt a gasztronómiai és az ajándékos standok nyitnak csak ki, de a Vörösmarty téren szombattól újra színpadi programokkal is várják a látogatókat.

av

Vasárnaptól teljes nyitvatartással üzemel mindhárom helyszín: a Vörösmarty téren egész nap koncertekkel és gyerekelőadásokkal várják a családokat, a Városházaparkban vásárral és hócsúszdával, a Bazilikánál pedig a gasztronómiai ínyencségek mellett az ingyenesen használható 200 négyzetméteres korcsolyapályával, sötétedés után pedig fél óránkénti fényfestéssel kedveskednek a helyszínre érkezőknek.

Szilveszterkor a Bazilikánál a legnagyobb slágerek zenéjére búcsúztathatják az idei esztendőt és köszönthetik az új évet, január elsején pedig az újévi hagyományokat követve rendhagyó lencse nappal várják a szervezők a látogatókat, akik a különféle receptek szerint elkészített szerencsehozó ételek gazdag választékát kóstolhatják végig.

MTI

Hozzászólások


Majdnem megtámadták a vonaton a magyar lányt, aki a hideg miatt húzta a fejére a kendőjét

Majdnem megtámadták a vonaton a magyar lányt, aki a hideg miatt húzta a fejére a kendőjét

Balogh Felícia élménye elkeserítő képet fest a mai emberek hozzáállásáról.

Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Egy budapesti lány önzetlen tette sokakat megindított.

Bezárják a körmendi menekülttábort a szigorított jogi határzár miatt

Bezárják a körmendi menekülttábort a szigorított jogi határzár miatt

A körmendi menekülttábor okafogyottá vált, már csak egy kongó menedékkérő lakik ott.

Down-szindrómás, szívbeteg lányt raboltak ki Budapesten

Down-szindrómás, szívbeteg lányt raboltak ki Budapesten

A fiatal lányt fényes nappal két férfi szólította le, majd kirabolták.

Becsukta a busz ajtaját az idős utas előtt a 105-ös busz sofőrje

Becsukta a busz ajtaját az idős utas előtt a 105-ös busz sofőrje

A budapesti buszsofőr nem engedte felszállni az idős utast.

Súlyos beteg a Fővárosi Állatkert egyetlen koalája

Súlyos beteg a Fővárosi Állatkert egyetlen koalája

A látogatók kedvencénél daganatos betegséget fedeztek fel.


Kiskunhalason az őrzött szállásról két migráns szökött meg

Kiskunhalason az őrzött szállásról két migráns szökött meg

Egy marokkói és algériai állampolgár megszökött a kiskunhalasi őrzött szállásról.

Szenvednek a menekültek a békéscsabai táborban, ezért éhségsztrájkba kezdtek

Szenvednek a menekültek a békéscsabai táborban, ezért éhségsztrájkba kezdtek

A menedékkérők testileg-lelkileg is szenvednek, ezért ki akarnak szabadulni.

Elszakította 5 hónapos kisfiától az anyukát az embertelen trolisofőr

Elszakította 5 hónapos kisfiától az anyukát az embertelen trolisofőr

Újabb döbbenetes történet került napvilágra a budapesti közlekedésből.

Közel 60 tonna pontyot telepítettek a Balatonba - jobb eredményeket hozott a vártnál a program

Közel 60 tonna pontyot telepítettek a Balatonba - jobb eredményeket hozott a vártnál a program

Befejeződött az idei ponty telepítés a Balatonnál, az eredmény felülmúlta az elvárásokat.

http://ujhazak.com