A TEK ajánlást adott ki a labdarúgó Eb-re utazóknak

A Terrorelhárítási Központ (TEK) ajánlást fogalmazott meg a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságra (Eb) utazó magyar szurkolóknak, ebben a vészhelyzetek elkerülésére, illetve terrortámadások esetén a túlélésre adnak tanácsokat - közölte a szervezet főigazgatója szerdán az M1 aktuális csatornának adott interjújában.

Hajdu János hangsúlyozta: nagy felelőtlenség lenne nem figyelembe venni, hogy Európa mennyire fenyegetett jelenleg. Hozzátette: addig is, amíg a szurkolók eljutnak az Eb-re, több veszélyes helyszínen utaznak át, így buszpályaudvarokon, repülőtereken, amelyekhez hasonlókat a közelmúltbeli terrortámadások is érintettek.

Hajdu János

Ismertette: kiadtak egy ajánlást a magyar szurkolók segítésére, ez két részből áll; az általános részben felhívják a figyelmet arra, hogy mindig be kell tartani a helyi rendvédelmi szervek utasításait, például a stadionok szervezett evakuálási rendjét.

A speciális része pedig azokat az ajánlásokat fogalmazza meg, amelyek az egyének, csoportok túlélésének esélyeit növelik, ha már bekövetkezett egy terrortámadás. Példaként említette, hogy ha lehet, ilyenkor menekülni kell a helyszínről.

euro 2016

A főigazgató kiemelte: az ajánlás elérhető a TEK honlapján, a www.tek.gov.hu weboldalon.
Jelezte: a magyar rendőrök a helyszínen lesznek, segítséget lehet tőlük kérni. A 112-es hívószám is Európa-szerte él - tette hozzá.

Hajdu János elmondta azt is: a TEK koordinátora részt vesz az Eb biztosításában, és a magyar titkosszolgálatok is folyamatosan dolgoznak, ha támadásra utaló információt kapnak, azonnal értesítik a francia társhatóságokat.

MTI

Hozzászólások

Vérlázító: kisgyerek sírjáról loptak személyes tárgyakat Vecsésen

Vérlázító: kisgyerek sírjáról loptak személyes tárgyakat Vecsésen

Vérlázító eset történt Vecsésen, ahol egy kisgyerek sírjáról loptak tárgyakat.

Hiába kerítették 8 táblával körbe a munkagödröt, a részeg sofőr mégis belehajtott

Hiába kerítették 8 táblával körbe a munkagödröt, a részeg sofőr mégis belehajtott

Munkagödröt talán ettől jobban el sem lehet keríteni, mégis megtalálta a részeg sofőr, aki bele is zúgott.

Budapesten található az ország első JÉGFOLYOSÓJA

Budapesten található az ország első JÉGFOLYOSÓJA

Különleges jégpálya a 21. kerületben

Gazdái hagyták halálra fagyni a láncra kötött kutyát Kállón – fotó 18+

Gazdái hagyták halálra fagyni a láncra kötött kutyát Kállón – fotó 18+

Sokkoló eset borzolja a jóérzésű és állatszerető emberek kedélyeit, amely Nógrádban történt.

Kézműves pékmester nyilatkozott arról, hogy miért rossz a kenyér!

Kézműves pékmester nyilatkozott arról, hogy miért rossz a kenyér!

A régebbiek jól tudják, hogy nem ilyen a kenyér, amit manapság vásárolunk – nem is kenyér!

16 ezerre büntette meg az ellenőr a halmozottan sérült fiút

16 ezerre büntette meg az ellenőr a halmozottan sérült fiút

Egy halmozottan sérült fiút megbüntettek az ellenőrök a buszon a személyije miatt.

Tesco válasza a füredi áruházukban vett gusztustalan csirkemellre

Tesco válasza a füredi áruházukban vett gusztustalan csirkemellre

Reagált a Tesco a nagy port kavart csirkemelles történettel kapcsolatban.

Ocsmány dolgot talált a kismama a füredi Tescóban vett csirkemellben -  fotók

Ocsmány dolgot talált a kismama a füredi Tescóban vett csirkemellben - fotók

Egy fiatal kismamát óriási undor fogta el, mikor felbontotta a Tescós csirkemellet.

2017. év vadvirága a Hóvirág

2017. év vadvirága a Hóvirág

Hetedik alkalommal lehetett szavazni az év vadvirága címre

Bölcsődei gondozók élesztették újra a 2 éves kislányt Pécsett

Bölcsődei gondozók élesztették újra a 2 éves kislányt Pécsett

Pécsett bölcsődei gondozók mentették meg egy 2 éves kislány életét.

http://ujhazak.com