A vasfüggönyről tartanak nemzetközi konferenciát Budapesten

A vasfüggöny - a második világháború következményei címmel tartanak konferenciát Budapesten kedden és szerdán, a Kelet- és Nyugat-Európából érkező előadók az egykori szovjet diktatúra működését igyekeznek feltárni - mondta a szervező Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

vasfFöldváryné Kiss Réka az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjával közösen rendezendő konferencia lényegét úgy foglalta össze: együtt gondolkodnak a diktatúra működéséről a nemzetiszocialista, majd a kommunista diktatúrát is megtapasztalt közép- és kelet-európai térség, és az utóbbit szerencsésen át nem élt nyugat-európai országok történészeivel.

Fontos tudni, hogy milyen elképzelések voltak a világ nyugati felében a Szovjetunió és a szovjet blokk működéséről, és legalább ilyen fontos, hogy a keletiek elmondják az új, feltárható források segítségével, hogyan rendezkedett be a szovjet diktatúra, hogyan működött a mindennapokban, és milyen áldozatokat követelt - hangsúlyozta.

Hozzátette: egyre több forrás nyílik meg mind Kelet-, mind Nyugat-Európában, hiszen bár a különböző országok levéltárai más-más szinten kutathatóak, a kommunista diktatúra bürokratikus volt, tehát nagyon sok iratanyagot hagyott maga után. Ma már nagyon sok minden megismerhető arról, hogyan fosztották meg az embereket a szabadság mindennapi lehetőségétől.

A megismerhetőség mellett pedig legalább ilyen fontos, hogy a diktatúra alaptulajdonságai elbeszélhetőek legyenek keleten és nyugaton egyaránt, hogy az európai történelmet egy közös emlékezéskultúrában tudjuk a nyilvánosság elé tárni - emelte ki Földváryné Kiss Réka.

MTI

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com