Áder János levele az Egyesült Államok elnökének 2001. szeptember 11-ére emlékezve

Magyarország továbbra is elkötelezett olyan nemzetközi környezet megteremtésének elősegítésében, amely a jelenlegi kihívásokkal szemben hozzájárul minden békeszerető ember biztonságához - áll abban a levélben, amelyet Áder János küldött pénteken Barack Obamának, az Egyesült Államok elnökének 2001. szeptember 11-ére emlékezve.wtc_18_106039_65019Az államfő amellett, hogy magyar nép nevében részvétét fejezi ki a 14 évvel ezelőtti tragédiák sora miatt, kiemeli az Iszlám Állam és a szélsőség elleni harc fontosságát, de kitér az éghajlatváltozás jelentőségére is. A magyar köztársasági elnök levelében, amelyet a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján tettek közzé, úgy fogalmaz: az egyik legfontosabb feladat az Iszlám Állam elleni harc, a másik pedig az erőszakos és intoleráns szélsőségek elleni küzdelem - legyenek azok vallásiak, etnikaiak vagy rasszista indíttatásúak.

Áder János hangsúlyozza: Magyarország elismeri, hogy az Egyesült Államok a világ számos részén meghatározó szerepet játszik e kihívások megválaszolásában. "Magyarország továbbra is ki fogja venni részét a teherviselésből, amit jól mutat országunk folytatólagos részvétele békefenntartó küldetésekben és aktív közreműködése az Iszlám Állam elleni harcban" - szögezi le.

Mint fogalmaz, "teljes tudatában vagyunk azoknak az áldatlan hatásoknak, amelyeket szerte a világon a környezet pusztítása, az éghajlat változása okoz emberek millióinak életében, nyomorba és kétségbeesésbe taszítva őket". Parancsoló feladatnak nevezi a levélben, hogy "ne engedjük ezeket az embereket szenvedni, és azt, hogy ezek a jelenségek kedvezőtlenül hassanak a nemzetközi biztonságra".

Leszögezi, hogy Magyarország együttműködik az Egyesült Államokkal a bolygó természeti környezetének védelmében és az éghajlatváltozás korlátok közé szorításában is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ilyen szép beszédet még nem hallottunk Orbán Viktorról nyugdíjas szájából! – videó

Ilyen szép beszédet még nem hallottunk Orbán Viktorról nyugdíjas szájából! – videó

A Kádár korszak óta nem hallhattunk olyan szép szavakat a nyugdíjemelésről, Erzsébet utalványról, ahogy azt Kusovszky Imréné megfogalmazta a köztévében.

Ököllel verték meg az 5 éves kislány arcát egy fővárosi óvodában

Ököllel verték meg az 5 éves kislány arcát egy fővárosi óvodában

Egy budapesti óvodában egy 5 éves kislányt ököllel ütött meg egy kisfiú, a szülőknek mégsem szóltak.

Első alkalommal észleltek fehércsőrű búvárt Magyarországon

Első alkalommal észleltek fehércsőrű búvárt Magyarországon

Magyarországon először figyeltek meg fehércsőrű búvárt a balatonföldvári mólónál december 3-án. Nagy valószínűséggel az elmúlt napokban tomboló északi szél sodorhatta a Kárpát-medencébe ezt a Közép- és Kelet-Európában rendkívül ritkán megjelenő madárfajt - közölte a Magyar Madártani és Természetvéd

Selyem, kelmék és luxus várja Orbán Viktort a Várban!

Selyem, kelmék és luxus várja Orbán Viktort a Várban!

Selyem és 24 karátos arany berendezés legalább 360 millió forintba került a Szent István-teremben, Orbán Viktor új lakhelyén – Magyarország adózói jól teljesítenek.

Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Ezzel az LMP szeretné felhívni a figyelmet, hogy a kormány felhatalmazás nélkül folytatja a földárveréseket.

Ásotthalmon betiltották a burkát, csadort és a nikábot is! – Toroczkai megszívatta a sajtót

Ásotthalmon betiltották a burkát, csadort és a nikábot is! – Toroczkai megszívatta a sajtót

Felrobbant az internet, hogy miféle rasszista és bevándorló ellenes település Ásotthalom, polgármesterével az élen!

Terror hajnala Magyarországon 2006 okt. 23. Budapest! – videó

Terror hajnala Magyarországon 2006 okt. 23. Budapest! – videó

Morvai Krisztina és Grespik László jogászok beszélnek a 2006-os budapesti rendőr terrorról!

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól (2. rész)

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól (2. rész)

Jogerősen felmentette a Fővárosi Törvényszék csütörtökön Pityinger Lászlót, akit Orbán Viktor kormányfő hungarocellből készült szobrának három évvel ezelőtti ledöntésével kapcsolatban garázdasággal vádoltak.

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól

Budapest, 2016. november 24. Pityinger László perének tárgyalásán a Fővárosi Törvényszék tárgyalótermében.

Nézzük meg milyen mocskot etetett az albán pékség a magyarokkal – videó

Nézzük meg milyen mocskot etetett az albán pékség a magyarokkal – videó

Feltételezhetően egy albán pékséget zárt be a NÉBIH egy budapesti péküzemben.

http://ujhazak.com