Agrárkamara: a fogyasztást főként hazai élelmiszerekkel kell kielégíteni

A belföldi élelmiszerfogyasztást alapvetően hazai termékekkel kell kielégíteni - mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke szerdán Budapesten újságírók előtt.

mkA NAK elnöke az óbudai Kolosy téri termelői piac átadásán beszélt minderről.

Kitért arra: az Európai Unió szintén támogatja azt a kezdeményezést, hogy az országok belső piacait belső termelésből kell ellátni. Ezt támasztja alá, hogy a közös agrárpolitikán belül az unióban indult egy tematikus alprogram, amely a rövid ellátási lánc alkalmazását hivatott elősegíteni. Ez azt jelenti, hogy minél kevesebb szereplőn keresztül jusson el az áru, az élelmiszer a fogyasztókhoz - mondta.

Hozzátette: a NAK is támogatja, hogy a rövid ellátási láncot országon belül minél szélesebb körben alkalmazzák. Így biztosítva minőségi élelmiszert a fogyasztóknak és biztos megélhetést a termelőknek. Ezért is vesz részt és támogatja a NAK termelői piacok létrehozását - közölte Győrffy Balázs.

Felhívta a figyelmet arra: az őstermelői igazolványokat ez év január 1-jétől a NAK érvényesíti és bocsátja ki. Mindez pedig azt jelenti, hogy a valódi termelők lesznek az igazolványok tulajdonosai, nem pedig - ami most előfordul - a kiskereskedők. Ez tovább növeli majd a fogyasztói bizalmat a termelői piacok iránt.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter többek között arról beszélt, hogy a termelői piacokon ismét személyes kapcsolatba kerül a termelő és a vásárló, ami örömteli, mivel napjainkban a vásárlás gyakran személytelen. Így a piacok ismét visszakaphatják évszázados szerepüket, újra közösségi terekké válhatnak - emlékeztetett.

Hozzátette: ehhez szükségesek a termelők, akik jó minőségű árut visznek a piacra, valamint a vásárlók, akiknek fontos a személyes találkozás a termelővel és van pénzük az áruk megvásárlására. A miniszter reményét fejezte ki a tekintetben, hogy ez az időszak jön el az ország és az óbudaiak életében is.

Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer, Budapest III. kerületének polgármestere azt tartotta fontosnak: a kerületben két állandó piacot és két heti piacot tart fenn az önkormányzat. Továbbá célja az is, hogy termelői piacok is legyenek Óbudán és Békásmegyeren is. Ezért nyílt meg a Kolosy téri termelői piac és ezért tervezik további két kerületi helyszínen - várhatóan Kaszásdűlőn és Aquincumban - a termelői piacok megnyitását.

Kaszás Attila, a Termelői.Hu Kft. ügyvezető igazgatója utalt rá: a ceglédi kistérség egy termelői közössége - miután könnyebbé váltak a nyitás feltételei - fantáziát látott a szóban forgó értékesítési csatorna nyújtotta lehetőségek kihasználásában, a termelői piacok létesítésében. Így ez a közösség működteti most az ország legjelentősebb termelői piaci hálózatát, tizenkét termelői piaccal. De ez a hálózat ez év nyarára már várhatóan 25 termelői piac működtetésére bővül.

MTI

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com