Akár 2500 kerékpárost is támogathat Óbuda-Békásmegyer önkormányzata

Még több III. kerületi dolgozó kaphat anyagi támogatást, ha kerékpárral jár munkába, akár 2500-an is élhetnek a lehetőséggel - közölte az önkormányzat pénteken az MTI-vel.bikeIdézték Bús Balázs polgármestert, aki sajtótájékoztatón bejelentette: külön juttatással járulnak hozzá ahhoz, hogy a polgármesteri hivatal, valamint az önkormányzati intézmények és gazdasági társaságok dolgozói biciklivel közlekedjenek.

Révész Máriusz, a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős kormánybiztos a kormány számára készített előterjesztéseket ismertetve elmondta, hogy az óbudai példát is beépítették a javaslatcsomagba - írták.

Bús Balázs arról tájékoztatott, hogy a dolgozók naponta négyszáz, havonta legfeljebb nyolcezer forint juttatást kapnak Erzsébet-utalvány formájában, ha kerékpárral járnak munkába, így ösztönzik a váltást a sportosabb, egészségesebb életmódra és a környezetkímélő, gyors közlekedési eszközre.

Az anyagi juttatáson felül a hivatal a kerékpárok karbantartásával, tisztálkodási és átöltözési lehetőséggel, kiegészítők felajánlásával is támogatja dolgozóit. A frissen meghozott döntés az önkormányzati intézmények és gazdasági társaságok alkalmazottaival együtt mintegy 2500 embert érint.
Az önkormányzat flottájában is van már száz bicikli, és továbbiakat is terveznek beszerezni.

Révész Máriusz hangsúlyozta: Óbuda kiemelkedő jelentőségű a kerékpáros közlekedésben, és kevés helyen fejlesztenek annyit, mint ott. Egy közelmúltbeli döntés értelmében országszerte 32 milliárd forint értékben épülhetnek kerékpárutak gyorsított eljárásban - idézték a kormánybiztost a közleményben.

Révész Máriusz egységes, egyetlen regisztrációval használható országos közbringarendszer kialakítását sürgeti, amely a már meglévő hálózatokat is magába foglalná. Kifejtette: egy komplex javaslatcsomag - az óbudai jó gyakorlatot is figyelembe véve - a munkáltatóknak biztosítana lehetőséget arra, hogy kedvezményes adózással vagy egyéb módon támogassák a munkába kerékpárral járókat - olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com