Anyák napja - A kormány szerint eredményes a családpolitika, az ellenzék további intézkedéseket követel

A kormány a jövőben is mindent meg kíván tenni azért, hogy az elmúlt húsz hónaphoz hasonlóan folytatódjon a születések számában tapasztalható pozitív trend, az ne forduljon vissza - mondta Fűrész Tünde család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár vasárnap Budapesten, az anyák napja alkalmából tartott sajtótájékoztatóján.

csalAz ellenzéki pártok szerint ugyanakkor Magyarországon nehéz helyzetben vannak az édesanyák és további, a gyermekvállalást ösztönző intézkedéseket követelnek.

Fűrész Tünde tájékoztatása szerint az elmúlt évben 3,2 százalékkal nőtt a születések száma, míg ez év első két hónapjában a statisztikai adatok ezt meghaladó, 3,6 százalékos növekedést jeleznek. Ezzel kapcsolatban felidézte a kormány családpolitikai intézkedéseit, köztük a gyed extrát és a családi adó- és járulékkedvezményeket. Ez utóbbi nyomán például tavaly 240 milliárd forint maradt a családoknál - mondta a politikus.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az anyák napja alkalmából kiadott közleményében azt hangsúlyozta, hogy Magyarország családbarát ország, ezért megbecsüli az édesanyákat. A tárca különösen nagy figyelmet fordít az édesanyákra, "legyenek szülőanyák, nevelő anyák, örökbefogadó anyák, nagymamák vagy dédmamák" - tették hozzá.

Ugyanakkor az anyagi juttatások mellett legalább ilyen fontos a közgondolkodás, az anya- és családbarát szemlélet támogatása - fogalmaztak. "Köszönjük az édesanyáknak, hogy helyt állnak a mindennapokban, ők tartják össze a családokat, és a családokon keresztül az egész társadalmat" - írta a tárca.

A Fidesz országgyűlési frakciója az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte, hogy a jövő évi költségvetés tervezésekor is szem előtt tartják az édesanyák áldozatos munkáját, ezért tovább csökkennek az édesanyák terhei. Ez azt jelenti, hogy a személyi jövedelemadó tervezett csökkentése mellett tovább nő és három év alatt megduplázódik a két gyermeket nevelő családok adókedvezménye.

Az adócsökkentéseken túl pedig még az idén életbe lép a családi otthonteremtési kedvezmény és bővül az ingyenes gyermekétkeztetés is - tartalmazza a frakció közleménye.

A Jobbik szerint a kormány anyák napján minden évben a családtámogatási rendszer bővítésével "ajándékozhatná meg" az édesanyákat, ezzel is kifejezve, hogy az anyaság közérdek. Novák Előd, az Országgyűlés népjóléti bizottsága népesedéspolitikai albizottságának jobbikos elnöke vasárnap Budapesten tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: ilyen ajándék lehet, hogy a nyugdíjrendszerhez hasonlóan a családtámogatási rendszert is inflációkövetővé teszik.

Javaslataik között szerepel a gyermekneveléshez szükséges cikkekre kiterjedő radikális áfacsökkentés vagy egy államilag támogatott otthon-és bérlakás-építési, vásárlási program. A Jobbik eltörölné a bölcsődei gondozási díjat, illetve a lombikbébiprogram fokozottabb állami támogatását is javasolja.

Az LMP parlamenti frakciója közleményében úgy vélekedett, hogy Magyarországon továbbra is nagyon nehéz helyzetben vannak a dolgozó vagy dolgozni akaró édesanyák. Ezért arra kérik a kormányt, hogy támogassa azokat a javaslatokat, amelyeket a párt a kisgyermekes nők érdekében nyújtott be, és amelyeket eddig rendre elutasítottak. A többi között javasolják a rugalmas munkavállalás biztosítását, a családi napközik támogatását, a bölcsődeprogram felgyorsítását, a családi pótlék és a gyes összegének növelését.

Tóbiás József, az MSZP elnöke anyák napja alkalmából közzétett Facebook üzenetében úgy fogalmazott: "az édesanyáknak soha nem ér véget a munkaidejük, nem lehetnek betegek, semmit nem követelnek, viszont mindenüket odaadják. Nem akarják, hogy bárki harcoljon értük, nekik elég egy csöndes szó, egy meghitt ölelés, vagy szelíd mosoly. Tisztelet és szeretet az édesanyáknak, akiknek ez az egy napjuk van az évben, miközben ők az összes napjukat nekünk adják" - írta az ellenzéki politikus.

A Magyar Vöröskereszt arra emlékeztetett, hogy a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt kezdeményezésére ma 90 éve ünnepeljük az édesanyákat május első vasárnapján. Magyarországon 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az anyák napját. Ugyancsak a vöröskeresztes fiatalok gyűjtése tette lehetővé egy Európa-szerte egyedülálló emlékmű megalkotását: Kaszap Károly Anyák szobrát 1933-ban leplezték le Pestszenterzsébeten.

MTI

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com