• -6 ℃ / 3 ℃

Anyák napja – Emmi: húsz hónapja növekszik a születések száma (2. rész)

Húsz hónapja folyamatosan növekszik a születések száma, és a kormány a jövőben is mindent meg kíván tenni azért, hogy ez a pozitív trend folytatódjon, ne forduljon vissza – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára anyák napja alkalmából vasárnap a budapesti Szent Imre kórházban, ahol köszöntötte a kismamákat.

csm_anyak-napja_d9b880d5b4Fűrész Tünde hangoztatta, Magyarország családbarát ország, ezért nem csak anyagiakban, hanem szimbolikus gesztusokban is ki akarja fejezni az édesanyák megbecsülését.Tájékoztatása szerint az elmúlt évben 3,2 százalékkal nőtt a születések száma, míg az év első két hónapjában a statisztikai adatok ezt meghaladó, 3,6 százalékos növekedést jeleznek.

A helyettes államtitkár felidézte a kormány eddigi családpolitikai intézkedéseit, köztük a gyed extrát és a családi adó- és járulékkedvezményeket, utóbbinál jelezte: abból tavaly 240 milliárd forint maradt a családoknál.
Kitért arra is, hogy a kedvezményeket nagyobb részt, 54 százalékban az anyák vették igénybe.

A gyed extra eddigi hatásairól azt mondta, tavaly mintegy harmincezer anya tudott úgy munkát vállalni gyermeke egyéves kora után, hogy közben nem vesztette el az ellátásokat sem, míg a testvérgyeddel (dupla, esetenként háromszoros összegű gyeddel) tavaly mintegy húszezer anya tudott élni.

Ez azt jelenti – fűzte hozzá –, hogy tavaly a gyermekek több mint ötöde olyan családba született, ahol a nagyobb gyermek még nem volt hároméves.

Közlése szerint a munkahelyvédelmi akcióprogram keretében több mint negyvenezer anya után vehettek fel járulékkedvezményt a munkáltatók.

A helyettes államtitkár a nagymamákat - és így közvetve a gyerekes családokat is - érintő intézkedések között említette a "Nők 40" programot.
Tájékoztatása szerint a kedvezményes nyugdíjba vonulás lehetőségével a legfrissebb adatok szerint 135 ezren éltek.

Fűrész Tünde a támogatások mellett a szemléletformálás fontosságára is felhívta a figyelmet, és több, a napokban kiírt programot és pályázatot is ismertetett, amelyek a www.kormany.hu oldalról érhetők el.

A XI.kerületi kórház szülészetén tartott sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy a kórházakban nemcsak a gyermekek születnek, hanem édesanyák is, akik itt válnak "újdonsült anyukákká", ezért szerinte fontos a család-, illetve bababarát környezet kialakítása.

Király Nóra, a XI.kerület egészségügyért felelős alpolgármestere arról beszélt, hogy Újbuda családbarát önkormányzat, és ebben a városrészben évről évre egyre több gyermek születik, ezért minden bölcsődéjük és óvodájuk maximális létszámmal működik.Közlése szerint az elmúlt öt évben több mint 400 óvodai helyet hoztak létre, míg a bölcsődei helyeket úgy bővítik, hogy megállapodást kötnek kerületi családi napközikkel, és támogatják azokat a családokat, amelyek fizetnek azért, hogy tehermentesítsék a bölcsődéket.

Elmondta: az elmúlt négy évben több mint egymilliárd forintot költöttek játszótereik felújítására.

Az alpolgármester közlése szerint "nagy erőkkel dolgoznak azon", hogy egy, a Móricz Zsigmond körtérhez közeli épületben pár éven belül létrehozzanak egy gyermek-egészségügyi centrumot, amely lefedné a teljes budai régió ellátását.

Fejérdy Zsófia, a kismamáknak a kórházakban babaápolási kezdőcsomagot nyújtó PromoBox ügyvezetője azt mondta, ők is érzékelik a gyermekvállalási kedv erősödését, mert az idén országszerte már 25 376 csomagot szállítottak a szülészetekre, és ez a szám a múlt évhez képest "nagyon szép javuló tendenciát, növekedést mutat".

Sziller István, a Szent Imre kórház szülészeti osztályvezetője elmondta, hogy évente háromezer szülést vezetnek le.

Ez azt jelenti, hogy a budapesti szülések 18 százaléka intézményükben történik, ahol - szavai szerint - évtizedek óta különlegesen családcentrikus és otthonos szülést biztosítanak.

MTI

Hozzászólások


Selyem, kelmék és luxus várja Orbán Viktort a Várban!

Selyem, kelmék és luxus várja Orbán Viktort a Várban!

Selyem és 24 karátos arany berendezés legalább 360 millió forintba került a Szent István-teremben, Orbán Viktor új lakhelyén – Magyarország adózói jól teljesítenek.

Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Ezzel az LMP szeretné felhívni a figyelmet, hogy a kormány felhatalmazás nélkül folytatja a földárveréseket.

Ásotthalmon betiltották a burkát, csadort és a nikábot is! – Toroczkai megszívatta a sajtót

Ásotthalmon betiltották a burkát, csadort és a nikábot is! – Toroczkai megszívatta a sajtót

Felrobbant az internet, hogy miféle rasszista és bevándorló ellenes település Ásotthalom, polgármesterével az élen!

Terror hajnala Magyarországon 2006 okt. 23. Budapest! – videó

Terror hajnala Magyarországon 2006 okt. 23. Budapest! – videó

Morvai Krisztina és Grespik László jogászok beszélnek a 2006-os budapesti rendőr terrorról!

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól (2. rész)

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól (2. rész)

Jogerősen felmentette a Fővárosi Törvényszék csütörtökön Pityinger Lászlót, akit Orbán Viktor kormányfő hungarocellből készült szobrának három évvel ezelőtti ledöntésével kapcsolatban garázdasággal vádoltak.

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól

Budapest, 2016. november 24. Pityinger László perének tárgyalásán a Fővárosi Törvényszék tárgyalótermében.


Nézzük meg milyen mocskot etetett az albán pékség a magyarokkal – videó

Nézzük meg milyen mocskot etetett az albán pékség a magyarokkal – videó

Feltételezhetően egy albán pékséget zárt be a NÉBIH egy budapesti péküzemben.

Kész az okoskerítés a magyar-szerb határ 10 kilométeres szakaszán

Kész az okoskerítés a magyar-szerb határ 10 kilométeres szakaszán

A szerb-magyar határon 10 kilométer hosszan már elkészült a kettős védvonal, azaz az okoskerítés.

800% százalékos cigaretta áremelés - megdöbbentő! Mennyit vagy hajlandó adni érte?

800% százalékos cigaretta áremelés - megdöbbentő! Mennyit vagy hajlandó adni érte?

A kérdés, hogy megéri ennyit költeni kedves dohányosok az egészségetek tönkretételére???

Megszűnt a Morning Show véglegesen

Megszűnt a Morning Show véglegesen

Sebestyén Balázs reagált videóban

http://ujhazak.com