ÁSZ: rendben volt a 2014. évi időközi választásokra fordított közpénzek felhasználása

Összességében célhoz kötött és szabályszerű volt a 2014. novemberi újpesti időközi országgyűlési képviselő-választás, valamint az az évi megismételt önkormányzati szavazások előkészítésére és lebonyolítására fordított közpénzek felhasználása a Nemzeti Választási Iroda (NVI) összesítő elszámolása alapján - közölte csütörtökön az Állami Számvevőszék (ÁSZ).

A számvevőszék közleménye szerint előbbire 90,4 millió, míg utóbbiakra 12 millió forint közpénzt fordítottak.
Az ellenőrzésben az NVI, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH), a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM), valamint 12, mintavétellel kiválasztott területi és helyi választási iroda volt érintett.

allami_szamvevoszek_lapozos_873_20110621120109_11

Az ÁSZ megállapítása szerint a választások pénzügyi tervezése, a választásokra biztosított központi költségvetési források elosztása és az előirányzatok kezelése az előírásoknak megfelelően történt. A közbeszerzéseknél, szolgáltatásvásárlásoknál az NVI a jogszabályi előírásokat betartotta.

A számvevők közlése szerint hiányosságokat főként a kifizetések teljesítése során tártak fel. Így például a megismételt önkormányzati szavazások során egy helyi választási iroda vezetője személyi juttatásának kifizetése, illetve három helyi választási irodánál a tagok juttatásainak kifizetése a jogszabályi előírás ellenére az elszámolások elfogadását, illetve az NVI elnökének döntését megelőzően történt.

Az időközi választásokhoz kapcsolódó ellenőrzött kiadások esetében a gazdálkodási jogkörök gyakorlása az NVI-nél és a KEKKH-nál megfelelt, a KKM-nél részben felelt meg, a területi és helyi választási irodák közül ötnél összességében megfelelt, háromnál részben, négynél pedig nem felelt meg az előírásoknak.

MTI

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com