Augusztus 20. - A Dunáról több ezer pirotechnikai eszközt lőnek fel a budapesti tűzijátékon

Mintegy 7500 pirotechnikai eszközt lőnek majd fel az augusztus 20-ai tűzijátékon a Dunán álló katonai pontonokról - mondta a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred parancsnoka szerdán Budapesten, az újpesti hadikikötőben tartott sajtótájékoztatón.

Csurgó Attila elmondta: a tűzijátékra a szentesi Rákóczi Ferenc Műszaki Ezreddel közösen két 110 tonna teherbírású hídkompot állítanak össze. A két alakulat az újpesti hadikikötőben már meg is kezdte a gyakorlást - tette hozzá.

tuzijatek

Az ezredes kiemelte: a tűzijáték lebonyolításában való közreműködésük számukra egy jó kiképzési lehetőség is egyben. Mint példaként megjegyezte: katasztrófavédelmi helyzetben, például egy árvíz során más módon megközelíthetetlen helyekre ilyen eszközökkel szoktak homokzsákokat, védműveket vagy akár egy gát felrobbantásához robbanóanyagot is szállítani.

Proháczka Zoltán, a feladatra kijelölt katonák helyszínparancsnoka hozzátette: a tűzijáték lebonyolításával megbízott pirotechnikai cég munkatársai augusztus 17-én kezdik telepíteni a rakétákat a pontonokra, homokzsákágyazatba. A honvédség hadihajói augusztus 20-án két-három órával a tűzijáték kezdése előtt vontatják ki a pontonokat az újpesti hadikötőből a helyszínre.

Emiatt augusztus 20-án este 20 óra 30 perctől a tűzijáték végéig a kereskedelmi és személyi hajózásra vonatkozóan teljes folyamzárat rendelnek majd el.

A Honvédelmi Minisztérium Beszerzési Hivatala által lefolytatott közbeszerzési eljáráson a Leskovics Pirotechnika Kft. nyerte el a tűzijáték végrehajtását. A cég vezető pirotechnikusa, Leskovics Éva korábban elmondta: a hagyományokhoz hűen idén is látványos programmal készülnek. A műsor látványos nyitánnyal indul, majd a magyar történelem elevenedik meg hét felvonásban, amelyet versekkel vezetnek majd fel.

Kun Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára korábban az MTI-nek adott interjújában is elmondta: az idei tűzijátékot még a tavalyinál is olcsóbban szervezik meg. A honvédségi közreműködés révén bruttó 20 millió forinttal lehet olcsóbb az idei tűzijáték. A teljes költség várhatóan nagyjából 128 millió forint lesz.

MTI

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com