Augusztus 20. - Elismeréseket adtak át a Belügyminisztériumban

Állami kitüntetéseket és elismeréseket adott át Pintér Sándor belügyminiszter az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából kedden Budapesten.

Az ünnepségen Kontrát Károly, a tárca parlamenti államtitkára Szent Istvánt méltatta és felidézte: ezer éve külső és belső veszélyek fenyegették Magyarországot és nem volt biztos, hogy megmarad. Hozzátette: az államalapítónak sikerült egybekovácsolnia népét, egységes és erős országgá váltunk, amely megállta a helyét a történelem viharaiban. Kontrát Károly hangsúlyozta, hogy az erős államnak erős törvényekre is szüksége van, és utalt arra, hogy Szent István a vármegyerendszer létrehozásával korszerű közigazgatást teremtett.

augusztus20Az államtitkár szerint cél az, hogy Szent Istvánt követve újra erőssé tegyék az államot és biztonságossá az országot. Hozzáfűzte: 2010-ben reménnyel, erővel és cselekedetekkel teli korszak kezdődött Magyarországon, 2014-ben pedig lehetőséget kaptak a megkezdett munka folytatására. Az ünnepségen a Magyar Érdemrend Középkeresztje katonai tagozatát vette át az Európai Unió iraki polgári válságkezelési missziójának vezetőjeként végzett, az iraki és az európai partnerek legmagasabb szintű elismerését kiváltó, valamint Magyarország nemzetközi hírnevét öregbítő vezetői, válságkezelői és kapcsolatteremtő munkája elismeréséül Huszár László, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Tudományos Tanácsának elnöke.

A Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozatát kapta Győriné Czeglédi Márta Mária, Jászfényszaru polgármestere, valamint Keresztes Sándor, állami főépítész. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozatát kapta Bognár Jenő Norbert, Bátaszék polgármestere, Dobos József, Sopron jegyzője, Hári Lenke, Balatonfüred alpolgármestere, Nagy Ervin, korábbi országos főépítész, valamint Orgovány László, Galgaguta polgármestere.
A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje katonai tagozatát hárman, a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatát nyolcan, a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozatát négyen, a katonait négyen kapták meg, a Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozatát és katonai tagozatát pedig egy-egy díjazott vehette át.

Életmentő Emlékérmet kapott egy csepregi férfi, aki kimentett egy magatehetetlen fogyatékos nőt egy lakástűzből, valamint a boldvai polgárőr parancsnok, aki szintén egy lakástűzből mentett ki egy eszméletlen nőt.
Bátorságért Érdemjelet hatan vehettek át, a Köz Szolgálatáért Érdemjel arany fokozatát négyen, ezüst fokozatát öten kapták, bronz fokozatát pedig egy díjazott kapta meg. Emellett a miniszter tárgyjutalmakat, Szent György érdemjelet, illetve előléptetésekről szóló okleveleket nyújtott át.
forrás:MTI

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com